Közélet

300, Karácsony módra: kegyetlenül szoros csatában újrázott Budapest főpolgármestere, de még nincs vége

Karácsony Gergely, az MSZP–DK–Párbeszéd jelöltje nyerte meg a főpolgármester-jelölti választást Vitézy Dávid előtt, mindezt egy kegyetlenül szoros, ki-ki csatában. 100%-os feldolgozottságnál

  • a főpolgármester 371.467 szavazatot gyűjtött (47,53 százalék),
  • míg a voksok számlálása során végig vezető kihívójára 371 143-an szavaztak (47,49 százalék).

Magyarán, Karácsony mindössze 324 (!) szavazattal nyert.

VITÉZY: EZ ÓRIÁSI GYŐZELEM VOLT

Vitézy Dávid még azelőtt tartott sajtótájékoztatót, hogy megszületett volna a 100%-os feldolgozottság. Mint mondta, most még nem derül ki, hogy ki lesz Budapest következő főpolgármestere.

“Ez óriási győzelem volt, megmutattuk, hogy van értelme, hogy Budapestről szóló programokkal, vízióval indítsunk el egy főpolgármesteri kampányt”

– fogalmazott Vitézy Dávid az Index tudósítása szerint, hozzátéve, több mint 22 ezer érvénytelen szavazat látszik, bárki vezet pár tucat szavazattal, arra, hogy meggyőző fölénybe kerüljön valamelyikük az éjjel, ami lezárja a folyamatot, nem kerül sor, és így egészen biztosan újraszámlálásra kerül sor.

KARÁCSONY: LESZ MÉG HUZAVONA

Karácsony Gergely az éjszaka közepén tartott beszédet, amelyet azzal kezdett, hogy megköszönte a budapestieknek, akik részt vette az igencsak izgalmas választáson. Hangsúlyozta, a küzdelmet a városért vívta.

“Tudom, hogy még lesz egy kis huzavona, amelynek a végén pontot tehetünk a folyamat végére, de hiszem azt, hogy Budapest megmarad egy sokszínű, szabad és szolidáris városnak”

– mondta a főpolgármester, hozzátéve, szerinte az elmúlt időszakban a hatalom mindent megtett azért, hogy megfosszák a budapestieket attól, hogy a város az ő otthonuk legyen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb