Közélet

Parkolóbotrány: hűtlen kezelés miatt fizethetnek a szegedi képviselők, a rendőrség megkezdte a tanúk kihallgatását

Hűtlen és hanyag kezelés miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a Szentesi Rendőrkapitányság, mert a szegedi közgyűlés határozatban mentesítette azokat a városi vezetőket, akiket a bíróság jogerősen elítélt a parkolóbérletek miatt – írtuk meg az Index értesülései alapján még június elején, akik szerint Szabó Bálint büntetőfeljelentést tett a rendőrségen a közgyűlés ellen. A lap most arról ír, hogy információik szerint a Szentesi Rendőrkapitányság megkezdte a tanúk kihallgatását a szegedi közgyűlést érintő hűtlen kezelési ügyben.

Az Indexnek nyilatkozó ügyvéd szerint egy városi közgyűlés nem hozhat határozatot egy jogerős bírói döntéssel szemben. Magyarországon van arra példa, hogy az önkormányzatot ért kárt a képviselőkkel fizettették meg.

FOLYIK AZ ELJÁRÁS

„A Szentesi Rendőrkapitányság eljárást folytat hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen” – közölte az Index megkeresésére a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Hozzátették, hogy a „folyamatban lévő nyomozás érdekére való tekintettel bővebb információt nem áll módjukban közölni”. Mint megírtuk, Szabó Bálint ex-szegedi önkormányzati képviselő nemrég büntetőfeljelentést tett a szegedi közgyűlés ellen egy 2021 júniusában meghozott határozat miatt.

Az igazságszolgáltatás több szegedi városvezetőt is elmarasztalt a parkolóbérletek ügye miatt. A Gyulai Törvényszék ítélete – 9 évig tartó eljárást követően – 2021. február 24-én emelkedett jogerőre. A döntés rosszul érintette a Botka László vezette szegedi önkormányzatot, ugyanis a jogerős ítéletet követően távozott hivatalából Solymos László alpolgármester, Mózes Ervin főjegyző, valamint Kalmár Gábor kabinetfőnök is. A lap kiemelte, hogy a bíróság korábban megállapította, hogy mintegy 40 millió forint kár érte a városi önkormányzatot, illetve annak cégét, a Szegedi Közlekedési Kft.-t.

AZ ELMARASZTALT VÁROSI VEZETŐKNEK KELL MEGFIZETNI?

Az ítélet szerint ezt az összeget az elmarasztalt városi vezetőknek kell megfizetniük. Szabó Bálint azért tett feljelentést a rendőrségen, mert a szegedi képviselő-testület a 2021. június 25-i közgyűlésén egy határozatot fogadott el, amely mentesíti az elítélt vezetőket a kár megtérítése alól.

“A parkolóbérletek 85 százaléka alapvetően a képviselői munka elősegítése érdekében a képviselők és a hivatali gépjárművek részére kerültek juttatásra és a fentiek alapján az önkormányzati képviselők hivatali munkájához, tevékenységéhez kapcsolódóan az általuk igénybe vett parkolási szolgáltatás díja a képviselők számára a hivatkozott törvények és önkormányzati rendeletek alapján megtérítendő költségnek is minősülhettek volna” – indokolta egy hosszú körmondatban a közgyűlési előterjesztés, miért is akarták mentesíteni az elítélt vezetőket a 40 milliós pénzbüntetés megfizetése alól.

NAGY AZ ESÉLY ARRA, HOGY MEGÁLLAPÍTJÁK A HŰTLEN KEZELÉST

„A rendelkezésre álló adatok alapján igen komoly esélye lehet annak, hogy megállapítják a hűtlen kezelést” – nyilatkozta az Indexnek Palánki Zsolt. A szegedi ügyvéd – aki a Schadl-Völner-perben is védő – hozzátette, hogy a határozat meghozatala előtt a szegedi képviselő-testület tagjai hosszasan vitáztak. Többen részletesen kifejtették álláspontjukat, illetve aggályukat az adósság eltörlésével szemben. „Ezért a büntetőjogi minősítésnél kizárható a hanyag kezelés” – vélekedett az ügyvéd.Álláspontja szerint egy városi közgyűlés sem hozhat határozatot egy jogerős bírói döntéssel szemben.

„Bár – tette hozzá az ügyvéd – nem olvasta a Gyulai Törvényszék ítéletét, de a közgyűlési előterjesztésből világosan kiderült, hogy mekkora kár érte a várost és ezt kiknek kell fizetniük. Az eset 2008 és 2012 között történt, így többen azzal érveltek, hogy az ügy már régen elévült. „Tévedés” – reagált röviden Palánki Zsolt, aki szerint az elévülés 5 éve a jogerős ítélettől, tehát 2021. február 24-től számít.

SAJÁT VAGYONBÓL KELL MEGFIZETNI?

Az ügyvéd szerint van arra precedens Magyarországon, hogy egy-egy rossz döntés miatt a település képviselőit terheli a felelősség, akiknek az okozott kárt saját vagyonukból kell megfizetniük. “Ez az ügy egy róka fogta csuka” – vélekedett az ügyvéd, aki szerint az igennel szavazó képviselők gyanúsítottak lehetnek ebben a büntetőügyben. Tény – tette hozzá –, hogy itt egyrészről Szeged pénzéről van szó, ugyanakkor 85 százalékban a parkolóbérleteket a városi képviselők vették igénybe – függetlenül attól, hogy frakciójuk később támogatta vagy elutasította a felmentő határozatot.

EZ NEM RÁZZA MEG BOTKÁT

Egy esetleges büntetőper azonban nem rázza meg Botka László polgármester népszerűségét. A vasárnapi önkormányzati választásokon Botka Lászlóra a szegediek 67,75 százaléka voksolt, míg kihívójára, a fideszes Fülöp Lászlóra 24,04 százalékuk szavazott. A képviselő-testületben megmaradt a polgármester által vezetett Összefogás Szegedért Egyesület többsége, összesen 19 mandátumot szerzett meg. Szegeden a Fidesz 7, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2 képviselői helyet tudhat a magáénak. Szabó Bálint ugyanakkor nem került be a közgyűlésbe.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb