Közélet

Véget ért egy korszak, befejezi munkáját a DK árnyékkormánya

Dobrev Klára hétfőn nagy bejelentést tett közösségi oldalán: mint közölte, feloszlik a DK Árnyékkormánya, “az Árnyékkormány munkája a mai nappal eddigi formájában véget ér”.

Mint a DK EP-képviselője írta, a következő öt évben is azon lesznek, hogy Európa minden korábbinál egységesebb és erősebb legyen, erre kértek felhatalmazást, ez a kötelezettségük.

EDDIGI FORMÁJÁBAN VÉGET ÉR AZ ÁRNYÉKKORMÁNY MUNKÁJA

“Az is világos viszont, hogy az egyetlen megmaradt Európa-párti, baloldali közösségként új, a korábbiaktól eltérő módszereket is kell keresnünk az Orbán-rendszerrel szembenálló szavazók megszólítására. Továbbra is hiszem, hogy az emberek hétköznapjaival mit sem foglalkozó jobboldali politika egyetlen alternatívája hosszútávon egy karakteres, baloldali program. Ennek a programnak a kidolgozásáról szólt az Árnyékkormány munkája 2022. szeptembere óta, ezért dolgoztunk együtt több mint ezer szakértővel, ezért jártuk az országot, hogy ez a program minél többekhez eljusson.

Az Árnyékkormány munkája a mai nappal eddigi formájában véget ér” – írta Dobrev Klára a posztban.

MÁR AZ EREDMÉNY VOLT, HOGY AZ ÁRNYÉKKORMÁNY LÉTEZNI TUDOTT

Mint a Telex írta, a DK két képviselőt tud küldeni az EP-be, ez nem számít jó eredménynek ahhoz képest, hogy 2019-ben még négy mandátumot nyertek. Molnár Csaba, a DK alelnöke 2022 szeptemberében jelentette be, hogy pártja nem vár tovább, Dobrev Klára vezetésével Árnyékkormányt alakítanak, hogy megmutassák, van alternatívája Orbánnak. Egy évvel megalakulásuk után a lap azt írta az Árnyékkormány működéséről, hogy Orbán megbuktatásának receptjét még nem találták meg, de a Telexnek nyilatkozó elemző szerint már az eredmény volt, hogy ennyi idő után még léteztek egyáltalán.

Forrás: Dobrev Klára FB/telex.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb