Mindenmás

Alvó felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát, és megfojtotta a szegedi férfi Rókuson – ma elkezdődött a tárgyalása

Kedden elkezdődött annak a szegedi férfinak a pere a Szegedi Törvényszéken, aki 2022 őszén lakásukban megfojtotta alvó feleségét. A jelenleg 47 éves férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

Mint megtudtuk, a férfi 2019-ben házasodott össze feleségével, de kapcsolatuk a gyermekük születése előtt kezdett megromlani, veszekedéseik pedig 2022-ben állandósultak. A nő szerette volna, ha a férfi pszichés problémái miatt orvosi kezelésnek veti alá magát. A vádlott bár kért segítséget, gyógyszereit nem vagy csak rendszertelenül szedte. Az asszony válási szándékát is bejelentette, de később kapcsolatuk valamelyest helyreállt – írja az MTI az ügyben.

ALVÓ FELESÉGE MELLKASÁRA TÉRDELT

2022 novemberében a vádlott a feleségével és közös gyermekükkel Szegeden, a férfi a Rókus városrészben található társasházi lakásában tartózkodott, amikor a kora éjszakai órákban vitatkozni kezdtek kapcsolatukról. A szóváltást követően az asszony a hálószobába ment, majd elaludt. A férfi éjfél után alvó felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát, és addig szorította, amíg az asszony meg nem halt. Közös gyermekük közben a lakás másik szobájában aludt, és nem vette észre a történteket. November 16-án este a vádlott bement a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol bejelentette, hogy megölte feleségét. A lakásba kimenő rendőrök megtalálták a holttestet.

ERŐS FELINDULÁSBÓL KÖVETHETTE EL A BŰNCSELEKMÉNYT

Bene Zoltán ügyvéd az előkészítő ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy a vádlott első rendőrségi meghallgatása során nem hangzottak el a szükséges figyelmeztetések, így az arról készült jelentések nem vehetők bizonyítékként figyelembe. A védő kifejtette, ügyfele nem vitatja, hogy felesége halálát okozta, de álláspontja szerint a férfi bűncselekménye erős felindulásból elkövetett emberölésnek minősül. A szakértői vélemény szerint a férfi tette elkövetésekor súlyos és mélyreható személyiségzavarban, az elmeműködés olyan kóros állapotban szenvedett, amely enyhe fokban korlátozta őt abban, hogy cselekménye következményét felismerje, illetőleg e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb