Sport

“Nem győzni, hanem tanulni jöttem” – Vajda Attila olimpiai bajnok kenusunk is vízre szállt a Maty-éren, úgy versenyzett, hogy még csak idén kezdett el SUP-ozni

A Magyarországra, Szegedre 22 év után visszatért kajak-kenu Európa-bajnokság különlegessége, hogy most először rendeznek a SUP szakágban is versenyeket, ezekre bárki leadhatta a nevezését. Vajda Attila olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok kenus is élt a lehetőséggel, s bár nagy csata után lemaradt a továbbjutásról a sprint számban, úgy érzi, sok tapasztalatot gyűjtött.

“SZERETTEM VOLNA TOVÁBBJUTNI”

“Nagyon szerettem volna továbbjutni” – mondta az MTI-nek a 41 éves sportember, aki ötödik lett a 200 méteres verseny hetedik előfutamában, így éppen csak lemaradt a negyeddöntős folytatásról. – “Százötvennél úgy éreztem, hogy na, ez megvan, kivehetek egy kis erőt. Aztán a hajrában láttam, hogy rá kellene még tennem, de akkor már mindegy volt, mert a riválisok lendületben voltak és be is estek elém. Mérges vagyok, mert nagyon szerettem volna továbbmenni.”

VAJDA ATTILA IDÉN KEZDETT EL SUP-OZNI

Arra a kérdésre, hogy milyen volt újra a Maty-éren, korábbi sikerei színhelyén versenyezni, Vajda viccesen azt válaszolta, hogy “rövid”. “De tanultam belőle és az időeredményemmel összességében nem vagyok elégedetlen, főleg ahhoz képest, hogy idén kezdtem el SUP-ozni” – fogalmazott a 2008-as pekingi olimpia C-1 1000 méteres bajnoka, aki 2020-ban megalapította saját egyesületét, a Vajda SE-t Kiskunlacházán, és mivel úgy látja, hogy a SUP-nak nagy jövője van, egyre nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a szakágra.

“NEM GYŐZNI, HANEM TANULNI JÖTTEM”

“Nem sokat készültem, azért nem vettem annyira komolyan, mint mások és persze nehéz is összeegyeztetni az edzéseket a magánélettel, a családdal, a munkával, a tanulással. Nem győzni, hanem tanulni jöttem, hiszen ha gyerekeket akarok oktatni SUP-ozni, akkor jó ezt testközelből megtapasztalni” – magyarázta az egykori kenus. Vajda Attila idén a győri maratoni országos bajnokságon is vízre szállt, hogy pontot gyűjtsön az egyesületi versenyben. “Ott inkább bátor voltam, mint felkészült, de rutinból lehoztam egy kilencedik helyet. Mozogni kell, ez nagyon fontos az egészség megőrzése szempontjából” – hangsúlyozta.

KÉT MAGYAR IS DÖNTŐS A SUP TECHNIKAI SZÁMÁBAN

Szabó Zénó és Kocsis Csillag bejutott a nyolcas döntőbe a SUP technikai számában a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

Az Eb vasárnapig tart Szegeden, a szerdai nyitónapon a SUP-é a főszerep.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb