Sport

Vízre szálltak az első szegedi versenyzők a Maty-éri Eb-n: Nádas Bencéék kajak négyese letarolta a pályáját, irány a döntő (frissítve)

A magyar férfi kajak négyes győzelmével kezdődtek meg a gyorsasági versenyek előfutamai a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon. Sőt, Kopasz Bálint is magabiztos előfutam-győzelemmel tette le névjegyét a kajak egyesek 1000 méteres versenyében.

A tavaly világbajnoki ezüstérmes és szegedi Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor egység magabiztosan nyerte csütörtökön az első pályáját, így legközelebb majd vasárnap, a döntőben kell vízre szállnia.

MINDANNYIAN JÓ FORMÁBAN VANNAK

“Nagyon jó pálya volt, látszik, hogy mindannyian nagyon jó formában vagyunk. És meg tudtuk csinálni a táv közepén azt az evezést, ami kell ahhoz, hogy az ember sikeres legyen K-4 ötszázon. Mindenki tudta a feladatát, már a bemelegítésnél éreztük az összhangot és tudtuk élvezni a versenyt is” – értékelt az MTI-nek a vezérevezős, Nádas, hozzátéve, hogy Csizmadia és Kuli, akik a múlt heti válogatón nem versenyeztek, frissességet hoztak a hajóba. A magyarok előfutamában ott volt a címvédő Spanyolország, valamint az olimpiai és világbajnok Németország kvartettje is, igaz, mindkét nemzet csak a B csapatát küldte el az Eb-re.

PÁROSBAN INDULNAK NÁDASÉK AZ OLIMPIÁN, A NÉGYES MÉG KÉRDÉSES

“Egyik itt lévő hajó sem rossz, de máshol máshogy épült fel az év, mint nálunk. Mi most, a válogató után vagyunk csúcsformában, ők tavaszra időzítették ugyanezt” – mondta ezzel kapcsolatban a világ- és Európa-bajnok szegedi kajakos. Nádas és Tótka a páros válogató megnyerésével már olimpiai csapattag, de a négyes kapcsán Hüttner Csaba szövetségi kapitány még meg akarja várni az Eb eredményeit. “Nekünk az a célunk, hogy kihajtsuk magunkat és menjünk egy jó pályát” – fogalmazott Nádas.

RENDESSY ESZTER 1000 MÉTEREN GYŐZÖTT

A második magyar érdekeltségű előfutam is a hazai versenyző sikerét hozta: Rendessy Eszter az ötkarikás programban nem szereplő női K-1 1000 méteres számban győzött, és lépett tovább egyből a fináléba.

KOPASZ BÁLINT IS TAROLT

A fenti versenyek után Kopasz Bálint is magabiztos előfutam-győzelemmel tette le névjegyét a kajak egyesek 1000 méteres versenyében. A kenusok hasonló versenyében Adolf Balázs középfutamra kényszerül. A délelőtti előfutamok többségében az első három között kell zárni az egyenes ági fináléba jutáshoz, ez alól az egyik kivétel a férfi K-1 1000 méter, ebben a számban csak győzelemmel lehet kihagyni a középfutamot. Az olimpiai címvédő Kopasznak – aki már a párizsi játékokra készül – nem okozott gondot a feladat teljesítése, senkitől sem zavartatva diadalmaskodott, így már készülhet a vasárnapi éremcsatára. A fölényét jól mutatja, hogy a másodikként célba érkező svéd Martin Nathell több mint három másodpercet kapott tőle.

“Nagyon jó ellenfelekkel versenyezhettem, voltak közöttük olyanok, akikkel már régen találkoztam. Mindig jó úgy futamot nyerni, hogy nemes ellenfelekkel küzdök – értékelt a parton a győriek 26 éves kajakosa. – Egyelőre minden stimmel, betegségtől, sérüléstől mentes a felkészülésem, a célom, hogy vasárnapig tartsam ezt a jó formát.” Hozzátette: jobban szereti, amikor az előfutam után nem kell ilyen sokat, három napot várni a fináléra, de edző-édesanyjával, Demeter Irénnel már kész a programjuk a vasárnapi fináléig.

ADOLF BALÁZS ÖTÖDIKKÉNT ÉRT CÉLBA

A már szintén párizsi csapattag Adolf Balázs egy előfutamba került a címvédő román Catalin Chirilával, de kettejük csatája elmaradt. Itt az első három hely ért továbbjutást, a Ferencváros négyszeres világbajnoka azonban egy kissé fásultan mozogva ötödikként ért be, így pénteken vár még rá egy középfutam. Délután pedig még az 500 méter páros előfutamában is vízre száll Hajdu Jonatánnal.

A C-1 200 méteren olimpiai induló Takács Kincsőnek is az első három hely valamelyikén kellett célba érnie, és ő a második pozícióval be is biztosította döntős szereplését – ebben a számban vasárnap rendezik a finálét. A férfiak hasonló számában – amely nem olimpiai – Korisánszky Dávid remekül rúgta be a hajóját, ezzel harmadik lett előfutamában és ő is finalista. A délelőtti programban még további hét magyar hajó lesz érdekelt.  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb