Szegedi Arcok

Minden porcikájából izzik a tehetség: a 10 éves szegedi kisfiú, Fecó még csak másfél éve zongorázik, de már sorra zsebeli be a rangos elismeréseket, exkluzív interjú az édesanyjával

Szemérmetlenül fiatal és elképesztően tehetséges: Oláh Ferenc mindössze 10 éves, s még csupán másfél éve zongorázik, de már sorra nyeri az országos és nemzetközi versenyeket. Zongorajátékával egy pillanat alatt magával ragadja és elbűvöli hallgatóságát és kívívja a szakma elismerését, ahol csak megfordul. Fecó legutóbb június 9-én a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együtt játszhatott a Kis kezek, nagy mesterek című koncerten, ahol Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója is elismerően nyilatkozott a kisfiú csodálatos tehetségéről.

Arról, hogy Fecó hogyan talált rá szenvedélyére a zongorában, édesanyjával, Karacs Ritával beszélgettünk, akinek a neve szintén ismerős lehet a szegediek előtt. Karacs Rita, az RTL Klub és a Rádió 88 egykori műsorvezetője ugyanis múlt pénteken, az Ünnepi Könyvhéten debütált meseregényével, a Süti utca 5. című kalandos történettel a rendezvény Dugonics téri színpadán. Az édesanya számára azonban nem csak az okoz boldogságot, ha könyveivel meg tudja szerettetni az olvasás élményét a gyerekekkel, épp olyan büszkeséggel mesélt kisfia sikereiről és kibontakozó tehetségéről nekünk.

FECÓ SZÍNPADRA TERMETT

Óriási élmény volt Fecó számára a Kis kezek, nagy mesterek című koncerten fellépni, ugyanis az ifjú tehetség életében ez volt az első alkalom, hogy élő zenekar kíséretében játszhatott. “Az a néhány perc igazi varázslat volt, ami ott a színpadon történt. Tényleg, mintha megállt volna az idő is” – mesélte el az édesanya. Hozzátette, ezt nem csupán az elfogult anyai szeretet mondatja vele, miután Fecó eljátszotta Mozart: G-dúr zongoraversenyének I. tételét, alig jutottak ki a szegedi Korzó Zeneház hangversenyterméből, mert lépten-nyomon jöttek a zenészek gratulálni a kisfiú fantasztikus tehetségéhez. “Gyüdi Sándor szavait idézve, Fecó egy nagyon érett szólista. Szinte a zenekarral együtt lélegzett, amit csak az igazán nagy zenészek tudnak megcsinálni. Fecó színpadra termett” – idézte fel a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának véleményét az édesanya.

MÁR PICI KORA ÓTA ÉRDEKLI A ZENE VILÁGA, JÁTSZANI VISZONT MÁSFÉL ÉVE KEZDETT EL CSUPÁN

Mint Karacs Rita visszaemlékezett Fecón már egészen pici kora óta látszódott, hogy mennyire érdekli a zene világa. Mégis kortársainál kicsit később, mindössze másfél éve kezdett el zongorán játszani. Ennek oka, ahogy édesanyja elmesélte, hogy amikor a kisfiú iskoláskorba lépett, nem akarták hirtelen különfoglalkozásokkal is leterhelni. Fecó ugyanis a Szegedi Arany János Általános Iskola angol tagozatára jár, ami önmagában is egy nehéz kihívás, de szerencsére Fecó jól veszi az akadályokat, az iskolában is jeleskedik tanulmányaiban.

FECÓ A ZENEI VIRTUÓZ, SZINTÉN SZEGEDI TEHETSÉG, BALÁZS-PIRI SOMA TANÁRNŐJÉTŐL TANUL

Emellett Fecó jelenleg a szegedi Király-König Péter Zeneiskola növendéke, ahol felkészítő tanára Sóti Szobonya Emőke kezei alól olyan tehetségek kerültek ki, mint a Junior Prima díjas zongoraművész, Balázs-Piri Soma, aki tavaly elnyerte a Legszegedibb Zenész megtisztelő címet is. Sőt, Fecó négykezes partnere, akivel már több versenyen együtt diadalmaskodtak, nem más, mint Soma testvére, Balázs-Piri Bori.

GYAKORLATILAG A ZONGORA VÁLASZTOTTA KI ŐT

Mint ahogy édesanyja elmesélte, Fecó zenei pályája úgy indult, hogy elmentek a Király-König Péter Zeneiskolába egy hangszersimogatóra, ahol a kisfiú valamennyi hangszert kipróbálta. “Láttam, hogy egy pillanatra megállt a hárfa előtt, nézte-nézte, majd továbbsétált a zongorához és lenyomott egy billentyűt. Már akkor mondta Fecó, hogy szinte biztos, hogy zongorán szeretne játszani. Rögtön oda is ugrott hozzánk pár tanár és kérték, hogy játszon el néhány ritmust, s gyakorlatilag Fecó úgy adta vissza a dallamokat, hogy nem akarták elhinni, hogy előtte még nem zongorázott. Olyan volt, mintha őt a zongora választotta volna ki” – mesélte el az első élményüket a hangszerrel az édesanya.

A ZENEI VERSENYEK LEGNAGYOBB ELISMERÉSEIT TUDHATJA MÁR MAGÁÉNAK

Azóta pedig sorra hozza a jobbnál-jobb eredményeket, s minden országos, valamint nemzetközi versenyen ámulatba ejti a zsűrit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy többször kiérdemelte már játékával a zenei versenyek egyik legrangosabb kitüntetését, a Nívódíjat. Fecó eddigi legnagyobb eredményei:

  • VI. Bartók Béla Nemzetközi Zeneiskolai Zongoraverseny – Budapest, 2023. december 1-3., Nívódíj
  • IX. Nemzetközi Zongora Fesztivál – Törökszentmiklós, 2024. március 8-9., Arany minősítés
  • XIII. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny -Veszprém, 2024. április 19-21., II. helyezés
  • VIII. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes és Kétzongorás Zongoraverseny és Zongorafesztivál – Budapest, 2024. április 24-28., Nívódíj

“ILYEN ÉVEKET KÍVÁNOK MAGUNKNAK”

Fecó minden porcikájából izzik a tehetség, megvan benne mindaz az alázat, szorgalom és tehetség, ami naggyá tehet egy művészt. “Ilyen éveket kívánok magunknak a folytatásban. Gyakorlatilag Fecó folyamatosan a dobogón állt, de ahogy a tanárnője is elmondta, ezeken a versenyeken, aki már a döntőbe bekerül, az már önmagában egy csodálatos dolog. Csak a legjobbak kerülhetnek ugyanis országos, vagy nemzetközi porondra” – mondta el az édesanya. Fecón pedig bárki láthatja, hogy teljes szívvel játszik, ez teszi boldoggá, ebben tud és szeretne továbbra is kiteljesedni. Így, egy biztos, hallani fogunk még az ifjú művészről a jövőben is, aki zongorajátékával nem csak füleinket kényezteti el, de tovább öregbíti városunk hírnevét is.

A képeket köszönjük Fecó édesanyjának, Karacs Ritának!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb