Közélet

Horgászparadicsom Szeged egy elfeledett részén? Az ATIVIZIG és az önkormányzat elárulta, hogyan áll most a téglagyári tavak rehabilitációja

Elindultak az egyeztetések a téglagyári tavak vízpótlásával kapcsolatosan, mely során az önkormányzat, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, valamint a Herman Ottó Horgász Egyesület közreműködésével rehabilitálják a Keramit-, Temető-, Tejes-, és Gumis elnevezésű tavakat, írtuk meg még januárban. A helyreállítást követően a tervek szerint a téglagyári tavak és környéke igazi horgászparadicsommá válhat, de kitűnő hely lehet a szegedieknek egy kis rekreációs feltöltődésre is. Az egyeztetések óta eltelt félév, s utánajártunk az önkormányzatnál és az ATIVIZIG-nél, hol tart a folyamat, történt-e előrelépés az ügyben.

A téglagyári tavak területe a Herman Ottó Horgász Egyesület kezelésében vannak, akik nagyon örültek annak, hogy elindult a folyamat. A terület tulajdonosa az önkormányzat, de az ATIVIZIG-nek is van ott területe, illetve egy részével egy magántulajdonos rendelkezik. Januárban Nagy Sándor alpolgármester, Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója és Kemény András a Herman Ottó Horgász Egyesület elnöke, valamint Chovanecz Kata, aki akkor még önkormányzati képviselő volt, ült le egy asztalhoz egyeztetni.

MEGÁLLAPODTAK EGY JAVASLAT ELKÉSZÍTÉSÉBEN A CSATORNA MŰSZAKI RENDBETÉTELÉRE

Ennek során, mivel mára már a téglagyári tavak vízszintje nagyon alacsony, a vízutánpótlás kérdése volt a legsarkalatosabb pont. A felek megállapodtak abban, hogy a csatorna műszaki rendbetételére elkészítenek egy javaslatot, melyről egyeztet az önkormányzat és az ATIVIZIG, valamint a magántulajdonos. Ezt követően újra egy asztalhoz ülnek tárgyalni.

AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERINT JELENLEG IS VIZSGÁLJÁK A TAVAK HELYZETÉT

A januári egyeztetés óta eltelt félév, ezért érdeklődtünk az önkormányzatnál és az ATIVIZIG-nél, hogy áll jelenleg a folyamat. Kérdésünkre Nagy Sándor alpolgármester elmondta, “az Önkormányzat a Szegedi Vízművel egyeztetve jelenleg is vizsgálja a tavak helyzetét, és hogy milyen intézkedések szükségesek”.

AZ ATIVIZIG SZERINT JANUÁR ÓTA A REHABILITÁCIÓVAL KAPCSOLATBAN ÚJABB MEGKERESÉS NEM ÉRKEZETT HOZZÁJUK

Dr. Kozák Péter az ATIVIZIG igazgatója válaszlevelében beszámolt arról, hogy “az említett tavak rehabilitációs munkálataival kapcsolatosan a tulajdonosi jogokkal rendelkező Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői által összehívott egyeztetésen Igazgatóságunk részt vett. A rehabilitáció további lépéseivel kapcsolatosan Igazgatóságunkhoz újabb megkeresés nem érkezett” – írta az igazgató.

MÁR JANUÁRBAN LÁTHATÓ VOLT, HOGY EGY HOSSZABB FOLYAMAT LESZ

Arra tehát még várnunk kell, hogy a téglagyári tavak valódi rekreációs feltöltődést nyújtsanak nekünk, igaz, mint januárban elhangzott, a téglagyári tavak rehabilitációja egy hosszabb folyamat lesz, a munkálatok több időt fognak igénybe venni, s valószínűleg idén még nem fog megtörténni.

Korábban mi is forgattunk a téglagyári tavakról Urbex365 rovatunkban, videónkat az alábbiakban tudod visszatekinteni:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb