Kikapcs

“Ez a mi legnagyobb ünnepünk, a mi születésnapunk” – alapításának 145. évfordulójára emlékezik Sándorfalva, sok-sok programmal jönnek a Sándorfalvi Városnapok

Különleges hétvége közeleg Sándorfalva életében. Július 5-én és 6-án tartják ugyanis az immár nagy hagyománnyal rendelkező Sándorfalvi Városnapokat, ahol a helyiek a település alapításának 145. évfordulóját ünneplik sok-sok programmal, no meg nem utolsó sorban egy hatalmas R-GO és Animal Cannibals koncerttel a Kastélykertben. Az eseményről Gajdosné Pataki Zsuzsannával, Sándorfalva polgármesterével beszélgettünk.

MINDEN ÉV JÚLIUS ELSŐ HÉTVÉGÉJÉN ÜNNEPLIK MEG SÁNDORFALVA ALAPÍTÁSÁT

Sándorfalvi Városnapok nagy hagyománnyal bír a településen: ilyenkor ünneplik ugyanis a város alapításának évfordulóját. 1879. június 12-én alapították Sándorfalvát, a nagy tiszai árvíz után, amikor is az algyői – szegedi-kiskundorozsmai lakosok itt találtak maguknak helyet, építhették fel új otthonaikat. Tizenöt évvel ezelőtt pedig július elsején nyilvánították várossá a települést. Ezért a képviselőtestület úgy döntött, hogy minden év július első hétvégéjén ünneplik meg Sándorfalva alapítását.

PÉNTEKEN ADJÁK ÁT A TELEPÜLÉS ELISMERÉSEIT A PIAC TÉREN

Mint a polgármester beavatott bennünket, a hagyományok szerint az esemény pénteken Ünnepi Testületi Üléssel indul, ahol sor kerül az önkormányzati kitüntetések átadására. Ilyenkor többek között megválasztják Sándorfalva Díszpolgárát, valamint átadják a Sándorfalváért kitüntető címet is. Gajdosné Pataki Zsuzsanna azt is elárulta, az ünnepség nagy népszerűségnek örvend a település lakóinak körében, a Piac téri rendezvényre eddig már 250-en jelezték részvételi szándékukat.

FŐZŐVERSENY, KONCERTEK KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK, BULI KIFULLADÁSIG

A szombat pedig a felhőtlen szórakozásról fog szólni: délután három órától indul a főzőverseny, mely a nem olyan régen elhunyt sándorfalvi lakos, Kátai János nevét viseli, tisztelegve az előtt, hogy egykor a segítségével elindulhatott a főzőversenyek hagyománya a településen. A programokat számos előadás is színesíti, amelyek között kicsik és nagyok is megtalálhatják a kedvükre valót. A legkisebbeknek Kovácsovics Fruzsina fakad dalra, a nagyobbak pedig az R-GO, és az Animal Cannibals koncertjével kapcsolódhatnak ki. Akik pedig igazán szeretnének belecsapni a lecsóba, azoknak egészen hajnali négyig Dj Vader Retro Party-ja nyújtja majd a talpalávalót.

EZEK A PROGRAMOK VÁRNAK RÁD

JÚLIUS 5. – PÉNTEK – Piac tér:
17:00 – Ünnepi Testületi Ülés  

JÚLIUS 6. – SZOMBAT – Kastélykert:
15:00 – Állatasszisztált élményfoglalkozás terápiás kutyával 
15:00-19:00 – Kátai János Íz-öröksége – Pörköltfőző verseny a piactéren 
15:30 – Lufishow a színpadon 
16:15 – Kovácsovics Fruzsina 
17:00 – Díjátadó 
18:30 – Klisé zenekar 
19:30 – Animal Cannibals 
20:30 – Dj MolnárBé 
21:00 – Szikora Róbert és az R-GO koncert 
23:00 – Buli kifulladásig – Dj Vader Retro Party 

“EZ A MI SZÜLETÉSNAPUNK”

Gajdosné Pataki Zsuzsanna abba is beavatott bennünket, a Sándorfalvi Városnapok igen népszerűek a település lakóinak körében. A sándorfalviak egy összetartó közösséget alkotnak, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy egyre többen költöznek a városba, a sándorfalvi fiatalok ott alapítanak családot, nem mennek el messzire, valamennyien nagyon szeretnek a településen élni. “Mindenhol a születésnap a legnagyobb ünnep, számunkra ez a Sándorfalvi Városnapok a településen. Ez a mi születésnapunk” – zárta gondolatait a polgármester.

Az eseményről bővebb infókat IDE kattintva találsz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb