Kikapcs

Így lengi körbe Szegedet a szép harsonaszó: izgalmas flashmobbal és varázslatos hangversenyekkel érkezik városunkba a nemzetközi harsonás találkozó és fesztivál

Második alkalommal rendezik meg a Szeged Trombone Ensemble nemzetközi harsonás találkozóját és fesztiválját, a SETRENFest-et. Az eseménynek 2024. július 18-21. között az együttes életében kulcsfontosságúnak számító Szeged városa és az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar ad otthont, tudatta a Szegedi Tudományegyetem.

ÖSSZEHOZZÁK A KÜLÖNBÖZŐ NEMZETEK LEGTEHETSÉGESEBB HARSONÁSAIT

Mint írták, a négynapos fesztivál célja, hogy összehozza a különböző nemzetek legtehetségesebb fiatal harsonásait, akik szakmailag intenzív, mégis baráti hangulatban fejleszthetik tovább hangszeres tudásukat. A diákok részt vesznek mesterkurzusokon, kamarazenei órákon, szakmai beszélgetéseken és előadásokon, illetve hangszerkiállítások keretén belül lehetőségük nyílik kipróbálni professzionális harsonákat is.

NEVES VENDÉG TANÁROK SZÍNESÍTIK A PROGRAMOKAT

Sőt, az idei évben is neves vendég tanárok színesítik a programot. Christian Sprenger zeneszerző és a Weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, Jürgen Oswald, a Berlini Staatskapelle basszusharsonása és a berlini Hans Eisler Egyetem tanára, Gyivicsán György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, a Szeged Trombone Ensemble alapítója, valamint az együttes tagjai adnak kurzusokat.

MINDEN ESTE CSODÁS HANGVERSENYEKKEL BŰVÖLIK EL HALLGATÓSÁGUKAT

A fesztivál minden este kiváló hangversenyekkel kecsegtet:

  • A nyitó napon, július 18-án 18:00-kor a SETREN4, a Szeged Trombone Ensemble kvartettje ad koncertet. Helyszín a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar Fricsay Ferenc Hangversenyterme.
  • Másnap, ugyanezen a helyszínen Christian Sprenger, Jürgen Oswald, Gyivicsán György, valamint az együttes tagjai adnak exkluzív szólókoncertet , úgynevezett Artist concert-et 19:00-tól.
  • Szombaton 17:30-tól egy izgalmas flashmobbal készül a fesztivál összes résztvevője. Közel negyven harsonás játszik majd egyszerre a Dugonics téren, különleges zenei élményben részesítve az érdeklődőket.
  • Az utolsó napon, július 21-én 17:00-kor a fesztivál zárásaként a Szeged Trombone Ensemble lép színpadra a két német vendégművésszel együtt a BBMK Fricsay termében.

A fesztivál részletes programját IDE kattintva éred el.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: u-szeged.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb