Mindenmás

19 éves szegedi fiatal rámolta ki több társasház tárolóját városunkban: kiderült, nem először ment szembe a törvénnyel

Többek között kéziszerszámokat, kávéfőzőket és ventilátort lopott egy férfi Szegeden. Mint kiderült nem ez volt az első eset, hogy bűncselekményt követett el. Az ügyben indult nyomozás lezárult, tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint 2024. március 9-én a feltételezett elkövető a kaput megrongálva bejutott a kiszemelt társasház udvarára. A terület átkutatása során két tárolót is felfeszített, majd a zsákmánnyal távozott.

MÁR MÁSNAP GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI

A rendőrök a nyomozás során azonosítottak egy 19 éves férfit, akiről kiderült, hogy más bűncselekmények elkövetésével is összefüggésbe hozható. Másnap a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helybéli lakost, aki beismerte tettét.

LOPÁSSAL ÉS RONGÁLÁSSAL VÁDOLJÁK

A lopás vétsége, továbbá rongálás bűntette miatt indult eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb