Közélet

Orbán és Putyin Ukrajnáról, és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét Moszkvában, miközben az EU teljesen kiakadt a magyar miniszterelnökre

Mint megírtuk, pénteken Orbán Viktor Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putyin elnök fogadta. A találkozóról kiderült, hogy a két vezető Ukrajnáról, és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben. Mindeközben az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától arra, hogy Moszkvába látogasson, a magyar miniszterelnök semmilyen formában sem képviseli itt az EU-t.

A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak. Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.

ILYEN NEHÉZ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS FOGADTA

Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy “ilyen nehéz körülmények között” is fogadja. Hangsúlyozta: “lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni”.

UKRAJNA IS SZÓBA KERÜL

A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna felhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az álláspontját. “Remélem, hogy lehetőségünk lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben. És persze beszélni a legnagyobb európai válságról is, az ukrán dolgokról is” – mondta az orosz államfő az találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében.

“Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját” – tette hozzá. Arra is kitért: “ami az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy, 35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén. Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket” – tette hozzá Vlagyimir Putyin. A találkozón egyébként jelen van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is.

AZ EU KIAKADT ELÉG RENDESEN

Orbán Viktor miniszterelnök nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától arra, hogy Moszkvába látogasson, a magyar miniszterelnök semmilyen formában sem képviseli az EU-t – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken. Josep Borrell brüsszeli közleményében arra reagált, hogy július másodikai kijevi látogatását követően Orbán Viktor pénteken Moszkvába látogatott. Az uniós főképviselő hangsúlyozta: Magyarország jelenleg uniós tagállamként december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez nem vonja maga után az unió külső képviseletét, amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének felelőssége.

ELFOGATÓPARANCS PUTYIN ELLEN

Emlékeztetett arra is, hogy az Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatos uniós álláspontot a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács számos következtetése tükrözi. Ez az álláspont – mint írta – kizárja az EU és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti hivatalos kapcsolatfelvételt. A magyar miniszterelnök tehát semmilyen formában nem képviseli az EU-t. A magyar kormányfő moszkvai látogatására kizárólag a magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok keretében kerül sor – emelte ki. Érdemes emlékeztetni arra is, hogy Putyin elnök ellen elfogatóparancsot adott ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) gyermekek Ukrajnából Oroszországba történő erőszakos deportálásában játszott szerepe és háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Forrás: MTI. Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb