Kikapcs

Curtis bevette Mórahalmot, egy különleges helyre is ellátogatott

A hétvégén bevette Mórahalmot Curtis! Mint kiderült, a sztár eredetileg a XX. Homokháti Sokadalomra érkezett a Csongrád-Csanád vármegyei településre, ám a napja nem csak a fellépésből állt, hiszen a helyi fociklubhoz is ellátogatott.

Az 1936-ban alapított Mórahalom Városi Sportegyesület tárt karokkal várta az énekest, és szuper fotók is születtek a helyi sportpályán a nem mindennapi vendéggel!

A mórahalmi buliról maga Curtis is posztolt a közösségi oldalán, ahol megköszönte a koncertet a helyieknek:

RENGETEGEN VOLTAK A SOKADALMON

A beszámolók szerint egyébként a nagy meleg ellenére a szervezők akár ki is tehették volna a „megtelt” táblát már a Homokháti Sokadalom első, pénteki napján. Az idén húsz éves rendezvény ugyanis nagyon sok embert vonzott Mórahalom belvárosába, a Pramonád térre, az Aranyszöm Rendezvényház melletti sátrakhoz és színpadhoz, valamint a volt áruház hátsó részénél kialakított játszóudvarra.

A térség legnagyobb fesztiválja három napos kulturális, művészeti, gasztronómiai és szórakoztató programokkal várta a helyieket és a városba látogatókat.

Sörfesztivál, kemencében sült ételek bemutatója, lecsófőző verseny és saslikkóstoló várta a közönséget, továbbá idén is megízlelhették Nógrádi Zoltán polgármester népszerű ágyas pálinkáját – tudtuk meg a szervezőktől, akik hozzátették, hogy az ingyenesen látogatható rendezvénysorozaton fellépett többek között Curtis és Kökény Attila, de az operettet kedvelők sem maradtak szórakoztató előadás nélkül.

TÁNCOSOK TETTEK SÉTÁT A VÁROSBAN

A legkisebbeket játszóudvar és meseszínház várta, a programsorozat külső helyszínén zajló autós bemutatók után pedig a járgányok végigvonultak Mórahalom utcáin. A Sokadalom állandó kísérőrendezvénye a nemzetközi néptáncfesztivál, amelynek nyitányaként – a hagyományokhoz híven – a táncosok tettek egy sétát a városban. A három napos mulatság vasárnap este tűzijátékkal zárult.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb