Smart Szeged

Két hatalmas hegesztőüzem és présüzem alapozására kapott engedélyt a BYD Szegeden, a Budapesti út melletti területen építkeznének

Június 5-én kapta meg az engedélyt a BYD a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályától az újabb csarnokok alapozására Szegeden – írtuk meg júniusban, most pedig újabb építmények alapozására kaptak engedélyeket. Ezúttal a Budapesti út melletti területen indulhat meg a munka.

A BUDAPESTI ÚT MELLETTI TERÜLETEN ÉPÍTKEZNÉNEK

Az egy hónappal ezelőtt kiadott engedélyek szerint egy 10 hektáros összeszerelő üzem alapozását kezdték meg, ami egyébként elképesztően hatalmas lesz. Már akkor szerepelt a terveken még

  • egy lökhárító gyártóüzem,
  • egy összekötő épület,
  • egy festőüzem,
  • és egy közmű ellátó épület is.

Most, az ÉTDR oldalra felkerült dokumentumokból az olvasható ki, hogy a fent is említett festőüzem és a Budapesti út közé kértek alapozási engedélyt az érintett területen. Itt foglalna helyet:

  • két hatalmas hegesztőüzem, amik egyenként 202 x 336 méteresek, ami darabonként majdnem 6,8 hektárnak felel meg,
  • két egybefüggő présüzem,
  • egy étkező,
  • egy KD üzemraktár,
  • míg a Budapesti út mellett lenne közvetlenül egy hulladéklerakó is.

Az út közvetlen közelében jelölnek még egy ideiglenes szállásjellegű épületet is:

Kiemelték ugyanakkor, hogy a földmunkát a régészeti feladatokkal összehangolva szükséges elvégezni. Egyébként a présüzem és az egyik hegesztőüzem érinti a kiemelten védett régészeti lelőhely területét is.

HÉTFŐTŐL KÖTIK BE A VIZET A GYÁR TERÜLETÉRE

Mint megírtuk, a Szegedi Vízmű Zrt. 2024.07.15-től, várhatóan 2 hétig vízvezeték-építési munkákat végez Szegeden, a Budapesti úton, a BYD elektromosautó-gyártó üzem vízellátását biztosító gerincvezeték építéssel összefüggésben. Forgalmi változásokra, és korlátozásokra számíthatunk a helyszínen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb