Kikapcs

Idén is a jó ügyért úsznak majd a gumikacsák a Tiszán: jön a IX. Jótékonysági Gumikacsa Verseny

Idén szeptember 7-én, szombaton, 14 órától, 9. alkalommal rendezik meg a korábbi években nagy sikernek örvendett Jótékonysági Gumikacsa Versenyt, tudatta közösségi oldalán a szervező Rotary Club Szeged Dóm. Mint írták, a hagyományokhoz hűen idén is 5000 darab sárga színű gumikacsa fog az Újszegedi Partfürdő tiszai szakaszán versenyezni.

Mint a szervezők tudatták, a cél idén is nemes: a szívfejlődési rendellenességgel született gyermekek életmentő műtétjének támogatását tűzték zászlajukra.

AZOKAT TÁMOGATJÁK, AKIKNEK A LEGNAGYOBB SZÜKSÉGÜK VAN RÁ

A Rotary Club Szeged Dóm Egyesület 2016-ban szervezte meg Szegeden az első jótékonysági kacsaversenyt. Mindegyik évben 5000 támogató jegy talált gazdára, és közel 5 millió forint értékben adhattak át támogatást.

  • 2016-ban a Szegedi Gyermekklinika,
  • 2017-ben a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete,
  • míg 2018-ban a Gyermekklinika Intenzív Osztálya részesült támogatásban.

Beszámolójuk szerint a gyermekklinikát 2016-ban és 2018-ban is eszközvásárlással tudták segíteni, a szegedi vakok és gyengénlátók pedig egy vakbarát kereszteződéssel gazdagodtak, ami az Anna-kúti csomópontban lehetővé teszi számukra, hogy biztonságosan tudjanak átkelni a zebrákon. Az elmúlt években is a Gift of Life program keretében egy-egy életmentő gyermekszívműtét elvégzésére gyűlt össze támogatás.

ILYEN VOLT TAVALY A GUMIKACSÁK VERSENYE

A programról további részleteket ITT találsz.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb