Smart Szeged

Csarnokok, tűzoltó állomás, szállások, egy tó és szabadidőpark – látványterv jelent meg arról, hogyan fog kinézni a BYD Szegeden

“Így néz majd ki BYD szegedi gyára madártávlatból” – tett közzé egy látványtervet a hatalmas szegedi üzemről Nagy Sándor alpolgármester, a közösségi oldalán. Ebből jól látszódik, hogy mekkora is lesz valójában az elektromos-autókat gyártó üzem a városunkban.

Mint kiderült, a látványterv alapján lesznek gyártócsarnokok, összeszerelő csarnokok, festőüzem, tárolóüzem, préselő, könnyűszerkezeti és hegesztőüzemek, de egy tűzoltó állomás, szállások, és egy tó és szabadidőpark is. Íme:

A látványtervekből is kitűnik, hogy Szegeden akkumulátor tároló lesz, tehát nem Magyarországon fogják az aksikat gyártani a BYD üzeméhez.

AZ ALAPOZÁSNÁL TARTANAK

Június 5-én kapta meg az engedélyt a BYD a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályától az újabb csarnokok alapozására Szegeden – írtuk meg júniusban,majd pedig újabb építmények alapozására kaptak engedélyeket. Júliusban a Budapesti út melletti területen indulhatott meg a munka.

Az ÉTDR oldalra felkerült dokumentumokból az olvasható ki, hogy a legutóbb a korábban megjelölt festőüzem és a Budapesti út közé kértek alapozási engedélyt az érintett területen. Itt foglalna helyet:

  • két hatalmas hegesztőüzem, amik egyenként 202 x 336 méteresek, ami darabonként majdnem 6,8 hektárnak felel meg,
  • két egybefüggő présüzem,
  • egy étkező,
  • egy KD üzemraktár,
  • míg a Budapesti út mellett lenne közvetlenül egy hulladéklerakó is.

Az út közvetlen közelében jelölnek még egy ideiglenes szállásjellegű épületet is.

DRÓNOS VIDEÓN AZ AUGUSZTUSI ÁLLAPOT

Mint megírtuk, látványos drónfelvételen pillanthatunk be
chimdrone nevű Youtube felhasználó jóvoltából a területre, ami a friss, augusztusi állapotokat mutatja:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb