Smart Szeged

Nem Magyarországon fogják az akkumulátorokat gyártani a BYD szegedi üzeméhez

Kínából érkeznek majd az akkumulátorok részegységei, Szegeden csak összeillesztik és beleteszik az autókba. Bár úgy tudni, a BYD elgondolkozott azon a lehetőségen is, hogy a Szegedre tervezett gyárához Magyarországon gyártassa az akkumulátorokat is, végül úgy döntöttek a cég vezetői, hogy Kínából hozzák Szegedre az akkukat.

A kínai cég jelenlegi terve szerint az akkumulátorok részegységeit Szegeden fogják majd összerakni, és itt teszik bele az elektromos autókba, de vegyipari tevékenység nem történik majd a magyarországi gyárban.

ALIG VAN KÜLÖNBSÉG A KÖLTSÉGEKBEN

Mint kiderült, állítólag szóba került Békéscsaba, Orosháza, Kistelek és Hódmezővásárhely is, mint ahol akkugyárat építhetnének, de a magyar politikusok kezdettől fogva azt kommunikálták, hogy nem Magyarországon készülnek majd a BYD akkumulátorai. Információk szerint azért döntöttek így a kínaiak, mert a grafitot, ami az akkumulátor egyik fontos alapanyaga, mindenképp ide kellene hozni Ázsiából, úgyhogy alig van különbség a költségekben, ha az alapanyagot szállítják ide vagy az elkészült akkumulátor-részegységeket, így viszont megspórolják az új akkugyár felépítésének költségeit – írja a Népszavára hivatkozva a HVG.

HÁROM ÉVEN BELÜL GYÁRTANÁNAK SZEGEDEN

Mint megírtuk, zajlanak a régészeti feltárások a BYD gyár területén Szegeden, a lőszermentesítést már el is végezték. Maga a vállalat is megszólalt, mint közleményükben írják, a gyár a termelést három éven belül kezdené meg Szegeden. 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb