Kikapcs

Idén is rotyog majd a halászlé, csak nem a rakparton: megvan a Halfesztivált pótló Halfesztivál helyszíne, de megérkezett a háromnapos dzsembori részletes programja is

Májusban robbant a bomba Szegeden, miután kiderült, hogy az idén elmaradó Halfesztivált mégiscsak megtartják a városban, egy kicsit más formában. Frank Sándor, Venesz-díjas mesterszakács, a Szegedi Halfesztivál korábbi főszervezője azt mondta, hogy egyszerűen nem éri meg megszervezni a város egyik ikonikus eseményét, így egy ideig úgy nézett ki, hogy tényleg semmi sem lesz a dologból. Ugyan a rakpartra szervezett nagyszabású esemény elmarad, Halfesztivál életérzés azért lesz, természetesen Halászléfőző-versennyel együtt, erről Mocselini Rudolf gondoskodott, aki a Fókán szervezi meg az említett eseményt.

“Alapos mérlegelés után végül úgy döntöttünk, hogy az idei évben a szegedi Halfesztivál nem kerül megrendezésre” – közölte a szomorú hírt még május végén a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál a közösségi oldalán. A közismert gasztronómiai fesztiválról aztán kiderült, hogy egy kicsit másmilyen formában azért mégis csak megrendezésre kerül az idén, Mocselini Rudolf, a hídivásár megálmodója a Foka partszakaszra tette át a Halfesztivál székhelyét, ami az idén szeptember 6. és 8. között lesz, ingyenes programokkal.

MEGVAN A RÉSZLETES PROGRAM IS, KONCERTEK, KÉZMŰVES VÁSÁR ÉS HALPLACC IS LESZ

A szeptember első hétvégéjén megrendezésre kerülő, immáron a Fokán tartott Halfesztivál programjai is megérkeztek, napi bontásban, íme:

Szeptember 6., péntek:

  • 14:00–22:00 – Halplacc
  • 14:00–20:00 – Kézművesvásár
  • 17:00 – Szeged Bár – Pálinkó Péter zongorázik
  • 18:00 – Kravaiar zenekar
  • 19:00 – Dél-alföldi Harmonikabarátok Egyesülete
  • 20:00 – Várkonyi Tibi élőzenés slágerkoncertje

Szeptember 7., szombat:

  • 10:00–22:00 – Halplacc
  • 10:00–20:00 – Kézműves vásár
  • 11:00 Csiga Duó – Zenés gyerekműsor
  • 12:00 A Csürhe Banda nótái
  • 13:00 Szegedi Magyarnóta Egyesület nótacsokor
  • 14:00 A Csürhe Banda muzsikál
  • 15:00 Szegedi Magyarnóta Egyesület nótacsokor
  • 16:00 X-Memephis – koncert
  • 18:00 A Csürhe Banda muzsikál
  • 19:30 Pucoló Czutorok: Nyers és kész dalok Czutor Zoliékkal
  • 20:45 Szeged Bár – A Duo Diseuse játszik    

szeptember 8., vasárnap

  • 10:00–22:00 – Halplacc
  • 10:00–20:00 – Kézműves vásár
  • 10:00 Sajtkukac Duó Gyermekzenekar
  • 13:30 Harsány Balkán – Középkori balkáni mulatós
  • 14:15 Lázár Gábor mulattatós zenéi
  • 15:00 Csepűrágó táncoltatós
  • 15:45 Lázár Gábor mulattatós szintetizátoros slágerei
  • 16:45 Sonivius Vappae – koncert
  • 17:30 Lázár Gábor muzsikál
  • 18:00 Cimbaliband – koncert
  • 20:00 Urban Legends (Urbán Edina)

A rakpart helyett tehát idén a Foka partszakaszon rendezik a Halfesztivált szeptember 6. és 8. között, ingyenes programokkal, további infókat IDE KATTINTVA, vagy a hivatalos eseményben találsz!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb