Kikapcs

Szeged365 árfigyelő: vannak azért árak az államalapítás ünnepén a Széchenyi téren, például 4000 forint egy gyros tál, de itt is meg kell fizetni a visszaváltható italok betétdíját

Beütött a hosszúhétvége Szegeden, egy jó pár napig nem kell a munkára gondolni, azon stresszelni. Ennek ellenére városunkban nem áll meg az élet, sőt, még jobban felpörög. Szinte lehetetlen unatkozni, mert 5(!) napos ünnepségsorozat kezdődött Szeged lelkében, a Széchenyi téren. A fák alatt, Borfesztet megidéző hangulat uralkodik, a söröké, a boroké és a finom ételeké a főszerep. Megnéztük a finomságok árait, mutatjuk mennyi pénzt készíts a pénztárcádba!

Az biztos, hogy méltón ünnepli az állam születésnapját Szeged városa. Pénteken indult az ünnepi programsorozat, hatalmas tűzijátékkal zárul majd augusztus 20-án. Minden korosztály számára kikapcsolódást nyújthat a sok-sok esemény, ám a legizgalmasabb része a fák alatti bőség a Széchenyi téren. Kézműves sörökkel, jobbnál jobb borokkal, pálinkával lehet koccintani az elkövetkezendő 5 napban. Összeszedtük Nektek, hogy mit mennyiért fogyaszthattok.

ENNYIÉRT IHATUNK EGY JÓ SÖRT, BORT, PÁLINKÁT

  • Házi csapolt meggy sör 1200 Ft/4 deci.
  • Házi csapolt világos sör 1000 Ft/4 deci.
  • Házi csapolt vörös sör 1100 Ft. 
  • Házi csapolt citrom-lime sör 1200 Ft/4 deci.
  • Kézműves sörök egységesen 1900 Ft. 
  • Világos sör pohárban 700, korsóban 1000 Ft.
  • Meggy sör pohárban 1000, korsóban 1500 Ft. 
  • Cserszegi fűszeres (édes/száraz), Rajnai Rizling, Rozé 550 Ft/dl. 
  • Irsai Olivér 600 Ft/deci.
  • Chardonnay 700 Ft/deci.
  • Rosé 600-700 Ft/deci.
  • Kadarka 800 Ft/deci.
  • Szóda 50-100 Ft/dl. 
  • Fröccs 700 Ft-tól-550 Ft-ig.
  • Almabor 400 Ft/deci.
  • Szilvabor 500 Ft/deci.
  • Meggybor 600 Ft/deci.
  • Eperbor, málnabor 1000 Ft/deci. 
  • Kajszibor 900 Ft/deci. 
  • Málnabor 1200 Ft/deci.
  • Szilva, meggy, körte pálinka 700 Ft/ 2 centiliter.
  • Birs, kajszi pálinka 800 Ft/ 2 centiliter. 
  • Almapálinka 700 Ft/2 centiliter. 

ÁM NEM CSAK ALKOHOLT LEHET KAPNI:

  • Ásványvíz 350-500 Ft.
  • Coca Cola/Fanta/Sprite 600 Ft. 
  • Betétdíj 50 Ft.
  • Cappuccino 900 Ft. 
  • Espresso 500 Ft. 
  • Hűsítő limonádé 200 Ft/deci. 
  • Bodza szörp 200 Ft/deci.
  • Alkoholmentes Mojito 699 Ft/0,5 liter.

NE CSAK AZ IVÁSRÓL SZÓLJON, ITT VAN NÉHÁNY ÉTEL ÁRA IS:

  • Sima lángos 1300 Ft. 
  • Sajtos-tejfölös lángos 1700 Ft.
  • Kürtös kalács 1500-2000 Ft. 
  • Rétes 750/800 Ft. 
  • Gyros pitában 3000 Ft. 
  • Gyros tál 3250 Ft. 
  • Falafel pita 3000 Ft. 
  • Falafel tál 4000 Ft. 
  • Hamburger 3000 Ft.
  • Hot dog 1500 Ft. 
  • Burek 1400 Ft.

Ha kocsival mennél ünnepelni, akkor figyelj arra, hogy augusztus 20-án lesz néhány lezárás vagy forgalmi változás. Erről egyik cikkünkben is beszámoltunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb