Kikapcs

Megnyitotta új évadát a Szegedi Nemzeti Színház: díjat alapítottak Király Levente emlékére, és megkezdték a My Fair Lady olvasópróbáit

Lendületesen indul az új évad a Szegedi Nemzeti Színházban: a mai társulati ülést követő olvasópróbával azonnal kezdetét vette a My Fair Lady próbafolyamata. Barnák László kiemelte, a munka nyáron sem állt meg, a Szegedi Szabadtéri Játékok rekord évadot zárt, most pedig teljes erővel veti bele magát a társulat a kőszínházi feladatokba, közölte a teátrum szerkesztőségünkkel.

MEGALAPÍTOTTÁK A KIRÁLY LEVENTE – DÍJAT

Az évadnyitó társulati ülés a nemzet színésze, Király Levente emlékére egy perces néma csenddel kezdődött a Szegedi Nemzeti Színházban, tisztelegve a társulat örökös tagja, Szeged és az ország Levi bácsija előtt. Emlékét megőrizve Barnák László főigazgató megalapította a Király Levente-díjat, amelyet az évad végén, a színészek szavazatai alapján kap majd meg a legtöbb voksot kapó színművész munkája elismeréseként.

ÖRÖM ÉS KATARZIS AZ ÚJ ÉVADBAN IS

Dr. Kozma József, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság elnöke elmondta, a fenntartó a közönséggel együtt az új évadban is örömet és katarzist szeretne, közösen tapsolni a sikereknek, illetve azt, hogy a színház magas, nemzetközi színvonalon szolgáltasson szegedi, helyi, nemzeti meghatározottsággal. Kifejtette, hogy továbbra is nagy teljesítményt várnak a Szegedi Nemzeti Színháztól, az eddigi tapasztalatok alapján abszolút megalapozottan.

SZILÁDI HAJNA IS SEGÍTI A SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ALKOTÓTÉR MUNKÁJÁT

Kállai Ákos, a Kooperáló vezetője ismertette a Színházpedagógiai Alkotótér idei évadra tervezett tevékenységét: folytatódnak a közösségépítő és a színház repertoárjához kapcsolódó felkészítő és feldolgozó foglalkozások, a Session, szintén középpontban a színházi bemutatókkal, a tantermi előadások, az irodalomterápiás programok, valamint létrehoznak egy drogprevenciós előadást középiskolások számára. A csapat munkáját az új évadtól hivatalosan is segíti a Szegedi Nemzeti Színház társulati tagja, Sziládi Hajna.

ÚJ MŰVÉSZEK IS CSATLAKOZTAK

Négy fiatal színművész csatlakozott a drámatagozathoz:

  • Fekete Patricia,
  • László Gáspár,
  • Polák Ferenc
  • és Turi Péter.

Az opera tagozathoz érkezett tánckari tagként:

  • Horváth Zorka
  • és Kalanovics Fanni,
  • korrepetitorként pedig Fülöp Dániel Erik.

MEGKEZDŐDTEK A MY FAIR LADY OLVASÓPRÓBÁI

A társulati ülést követően azonnal elindult a My Fair Lady olvasópróbája, ezzel a hathetes próbafolyamata, amelynek végén, október 11-től Barnák László rendezésében, a Nagyszínházban láthatja a közönség a népszerű musicalt. A rendező kiemelte, hogy egy látványos, szórakoztató produkcióra számíthat a közönség, a humor mellett azonban arra is nagy hangsúly kerül, hogy az emberek mennyire tudnak megváltozni, egyáltalán hajlandóak-e változni egy másik ember kedvéért, vagy inkább őt próbálják magukhoz alakítani. A készülő előadásban a társulat új tagjai közül Fekete Patricia, Polák Ferenc és László Gáspár is bemutatkozik.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb