Közélet

Politikai csatározások, 2 milliárd forintos NAV tartozás és iskola nélkül maradt közel 150 szegedi gyerek, avagy mi vezetett a Wesley-iskolák bezárásához

“Többmilliárdos köztartozásokat, kifizetetlen áram és gázszámlákat halmozott fel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, amivel az egyház maga lehetetlenítette el az oktatási intézményei működését, veszélybe sodorta saját dolgozóit és az iskoláiban tanuló gyerekeket” – írta ma a Magyar Nemzet. Információik szerint a NAV felé 2 milliárd forint, az MVM irányába pedig 1 milliárd forint a szervezet adóssága. Nyilván, ekkora adóssággal egy oktatási intézmény sem működhet rendesen, de azt sem kell elfelejteni, hogy 2020 augusztusában a normatíván felül járó támogatás felét, 2021 júniusában pedig már a teljes összeget elvonták az általuk fenntartott intézményektől, és köznevelési szerződést sem kötöttek velük. Sőt, volt itt közben csalás vádjával letartóztatott gazdasági vezető is. A felelősöket lehet keresni, de a lényeg a sok, Szegeden is iskola nélkül maradt gyerek!

FIZETÉSI NEHÉZSÉGEKKEL KÜZDÖTTEK

Mint korábban megírtuk, a MET a kormány támogatása híján évről-évre egyre nehezebb helyzetbe került, miközben állami feladatokat is ellát, és intézményeiben főként szociálisan rászoruló családoknak nyújtanak segítséget, akár oktatásról, akár más ellátásról van szó. 2020 augusztusában a normatíván felül járó támogatás felét, 2021 júniusában már a teljes összeget vonták el az általuk fenntartott intézményektől, és ahogy azt Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár közölte a Testvérközösséggel, köznevelési szerződést sem kötnek velük. A folyamatos elvonások következtében fizetési nehézségekkel küzdöttek a MET által fenntartott intézmények, a szegedi intézmény székhelyével még az adóslistára is felkerültek már 2021-ben, akkor 250 millió forinttal jegyezte a NAV az iskolát.

TAVALY KIÁLTVÁNYT ÍRT IVÁNYI GÁBOR

Tavaly szeptemberben már segélykérő kiáltványt fogalmazott meg Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze, és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. Iványi kiáltványa szerint a magyar állam hivatalos szervei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget és segítő intézményeit olyan méltatlan helyzetbe hozták, ami komolyan veszélybe sodorja a karitatív munkát, amit végeznek. „Ezt az államtól átvállalt munkát a rendszerváltás óta, sőt bizonyos fontos részeit már azt megelőzően is végeztük” – szól a kiáltvány.

ÚJ EGYHÁZI TÖRVÉNY

A MET-et egyébként 2011-ben fosztotta meg státuszától az állam az új egyházi törvénnyel. A MET később pert nyert a magyar állammal szemben, mivel 2013-ban az Alkotmánybíróság kimondta: a magyar állam alkotmánysértő módon vette el a státuszukat, és a jogállást köteles is visszaállítani. A kormány azonban azóta sem hajlandó úgynevezett „közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást” kötni velük, ami miatt a MET komoly összegektől esik el, és adósságcsapdába került. Ezt csak tetézi, hogy Iványiék szerint „a kormány illetékes miniszteri utasítására a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) az elvégzett munkánk után járó alapnormatívát is drasztikusan csökkentette, majd teljes mértékig elkobozta.” Emiatt akkor már nem tudták rendesen kifizetni azt a nagyjából ezer dolgozót, aki a szociális, oktatási, egészségügyi, családsegítő és lelki szolgálatukban dolgozik. Veszélybe került 3000 hátrányos helyzetű gyerek oktatása és étkeztetése, valamint a hozzájuk tartozó idősotthonok, szegény kórház és hajléktalanszálló üzemeltetése is – írta akkor a Telex.

ADÓCSALÁS MIATT LETARTÓZTATÁS

A történetet megcsavarta az is, hogy Ónodi István, gazdasági igazgatót idén február 20-án kedden reggel bilincsben vitték el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói. Az ügyészség február 21-én kiadott közleménye szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezték a letartóztatást egy „több egyházi intézményért felelős gazdasági vezetőnek, aki 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni”. A gyanú szerint „a férfi az egyik egyház szociális és oktatási, nevelési tevékenységet folytató intézményeinél gazdasági vezetőként dolgozott. A férfi az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a 2015 februárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban az illetékes adóhatóságoknál a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be.”

Az ügyészség szerint Ónodi ezzel 6,5 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A NAV-nál különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akár 5-10 év börtönt is kaphat.

BEZÁRTÁK A SZEGEDI ISKOLÁT

Mindennek a vége az lett, hogy múlt hét pénteken villámcsapásként érte az érintett szülőket és gyerekeket a hír Szegeden, hogy meghaladta a köznevelési intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket, ezért a kormányhivatalnak törölnie kellett a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát a nyilvántartásból – közölte a Kormányhivatal azzal a címmel, hogy tetemes tartozása miatt lehetetlenné vált az oktatás a szegedi iskolában. A héten a budapesti egységeket is bezáratta az ott illetékes kormányhivatal. A közlemény szerint a hivatal, a közműszolgáltatók és a NAV jelzései alapján, arra jutott eljárásában, hogy a fenntartó, a felhalmozott közüzemi tartozásaival, veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését, ezért a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium is törölték az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából Budapesten. Az, hogy a bezárások mindezek után a vezetőket mennyire érték meglepetésként kérdéses, de az biztos, hogy a nagypolitikai csatározást Szegeden közel 150, zömében speciális nevelési igényű gyermek, és azok szülei sínylették meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb