Smart Szeged

IT Center és Digitális Alkotótér, megújuló főépület – 7 milliárd forintból három középiskolát újítanak fel Szegeden

A Szegedi Szakképzési Centrum három oktatási intézménye újul meg a következő másfél évben. Erdélyi Margit, főigazgató szerint a fejlesztés legfőbb célja, hogy a 21. század követelményeinek megfeleljenek az iskolaépületek, és ezzel emeljék az ott dolgozók és a diákok komfortérzetét is.

A Rádió 88-nak kiemelte, hogy az energetikai beruházás mellett eszközbeszerzésre is kiterjed a támogatás mindhárom intézményben. A felújítások a Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziumban, Krúdy Gyula Szakképző Iskolában és a Móravárosi Szakképző Iskolában kezdődnek meg.

7 MILLIÁRD FORINT JUT A BERUHÁZÁSRA

Mihálffy Béla, országgyűlési képviselő is megszólalt, mint a közösségi oldalán írta: 7 milliárd forintos fejlesztés kezdődik a Szegedi Szakképzési Centrum három iskolájában. A Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium, a Krúdy Gyula Szakképző Iskola és Móravárosi Szakképző Iskola újul meg a 7 milliárd forintos projekt keretében.

IT CENTER ÉS DIGITÁLIS ALKOTÓTÉR LESZ A TECHNIKUMBAN

“A projekt célja, hogy 21. századi, vonzó tanulási és oktatási környezet biztosítsanak a diákoknak. Ennek érdekében fejlesztik a tanműhelyeket, oktatási tereket alakítanak át, valamint megújulnak az oktatási és a közösségi terek infrastrukturális és energiahatékonysági szempontból. Most a szegedi Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziumban tervezett fejlesztéseit tekintettük meg, ahol létrejön egy közel 330 négyzetméteres IT Center és Digitális Alkotótér. Megújul a főépület is, amely így a kor elvárásainak megfelelő, modern kialakítású belső terekkel rendelkező, szakmai oktatásra, alkotásra és közösségépítésére is alkalmas intézményként fog működni a jövőben. Emellett modernizálásra kerül a főbejárat és az aula, megújul a fűtési és használati melegvíz rendszer” – emelte ki Facebook posztjában.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb