Magyarország legnagyobb optikája, és ami mögötte van – exkluzív interjú Domján Ilonával, a Domján Optika alapítójával

Nagyjából másfél hónapja nyitott meg a Kölcsey utca végén Szeged és az ország legnagyobb optikája, a Domján Optika S-CLASS. Az említett látszerészetnek ez már a harmadik üzlete Csongrád-Csanád vármegyében, viszont mind közül kiemelkedik a maga 440 négyzetméteres alapterületével. A Látás Világnapján egy grandiózus show-val nyitottak meg Szeged szívében, az érdeklődés pedig azóta is töretlen a szemüvegeik és napszemüvegeik iránt. Kíváncsiak voltunk arra, hogy honnan indult a Domján-sztori, ezért az optika alapítójával, Domján Ilonával beszélgettünk.
Divattervezőként kezdte, ennek ellenére mégis egy optikában kötött ki értékesítőként hosszú évekkel ezelőtt Domján Ilona, akivel akkorát fordult világ, hogy azóta bár három optika megalapítása is fűződik a nevéhez. Az Alföldön született és itt nőtt fel, bár mindig is a Dunántúlon képzelte el az életét, de nem bánja azt sem, hogy végül nem így alakult. Értékesítőként szeretett bele az optikák világába, miután rájött, hogy ugyanazt az esztétikumot és izgalmat megtalálja benne, mint magában a divatban. Röviden így lehetne összefoglalni azt, hogy mi van a Domján Optika színfalai mögött, ami október elején az eddigi legnagyobb üzletét hozta Szegedre.
A SZEGEDI MÁR A HARMADIK ÜZLETÜK CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYÉBEN
Domján Ilona a divattervezőként elért eredményeire is borzasztóan büszke, de boldog, hogy végül megtalálta a saját útját az optikák világában. Az első Domján Optika Szentesen nyílt meg még 2018-ban, de ha Gina nevű lánya éppen nem szerelmes, lehet, hogy most egyetlen egy üzletük sem lenne Csongrád-Csanád vármegyében. Október eleje óta már a Kölcsey utca jogi kar felőli végén is megtalálható a legújabb üzletük, ami kapcsán Ilona azt is elárulta nekünk, hogy az érdeklődést hatalmas, de őt mégis a szegedi vásárlóik nyitottsága és kedvessége nyűgözi le igazán. A Domján Optika alapítójával, Domján Ilonával készített interjúnkat videós formában is mutatjuk:
Ha szemüveget, vagy napszemüveget vásárolnál, a Domján Optika S-Class luxus környezetben, 440 négyzetméteren vár a Kölcsey u 13. szám alatt.