Kikapcs

52 országból, százzal több nevezés érkezett – hatalmas az érdeklődés a kilencedik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Új felületen, rövidebb idő alatt, 52 országból százzal több nevezés érkezett a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra, miközben az utóbbi évek magyar premierjei mellett megháromszorozódott a külföldi filmek száma.

Lezárult a kilencedik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál nevezési időszaka: a kiírásra idén szinte az előző eseménysorozat után közvetlenül került sor, hiszen a fesztivál visszatért az eredeti, tavaszi időpontjához – tudtuk meg a szervezőktől.

SZÁZZAL TÖBB NEVEZÉS ÉRKEZETT

Kiemelték, hogy idén először a FilmFreeway felületén pályázhattak a világ minden tájáról származó alkotók. Hiába jött hamarabb a felhívás, százzal több nagyjátékfilmet, kisjátékfilmet és dokumentumfilmet neveztek, melyek között találunk Cannes-t, Berlint, vagy Golden Globe-ot megjárt, továbbá Oscarra jelölt alkotásokat is. Az operatőröket díjazó seregszemle tovább növelte nemzetközi jellegét is: megháromszorozódott a legkülönbözőbb kultúrkörökből származó filmek száma, melyek között egyszerre képviselteti magát a legtöbb európai ország, Közel- és Távol-Kelet, Észak- és Dél-Amerika. A külföldi alkotások mellett az utóbbi két év magyar filmtermése is megjelenik, így a külföldi operatőrök munkái mellett a fesztivál számára kiemelt jelentőséggel bíró hazai alkotók művei egyaránt fellelhetőek a képszervezést hangsúlyozó éves filmmustrán.

EZÚTTAL VIDEOKLIPEKET IS LEHETETT NEVEZNI

Szintén újdonság, hogy a megszokott kategóriák mellett ezúttal videoklipek nevezését is várták a szervezők, melyekből Szabó Gábor, Balázs Béla-díjas operatőr, a HCA (Magyar Filmoperatőrök Egyesülete) elnöke, a fesztivál zsűrielnöke válogatja ki az egyedi látásmóddal rendelkező alkotásokat. A beérkezett filmeket kategóriánként két fős szakmai előzsűri bírálja, a végleges versenyprogramot rövidesen kihirdetik a szervezők.

Mint már megírtuk, két év után a fesztivál visszatér a megszokott rendezési időszakához: kevesebbet kell várni az operatőrök éves filmünnepére, hiszen ősz helyett tavasszal, május 27. és 31. között a szegedi Belvárosi Moziban kerül sor a kilencedik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb