Februárban indul be csak igazán az élet a Garden Bistroban, nyárig tele vannak programokkal

Ott folytatta az idei év elején Szeged egyetlen medencés étterme, ahol tavaly abbahagyta, mármint programok terén biztosan. Annak ellenére, hogy a Garden Bistro & Beach esetében egy étteremről beszélünk, olyan futószalagon hozzák az izgalmasabbnál-izgalmasabb vacsoraesteket, koncerteket és tematikus eseményeket, mintha egy klasszikus értelemben vett rendezvényhelyszínről lenne szó.
A fergeteges szilveszteri buli után Nótár Mary-vel durrantott a Garden Bistro januárban, a kétszeres Fonogram-díjas énekesnő koncertje már többször töltötte dugig a Damjanich utcai éttermet. Az étterem azonban nem vesz vissza, a tavaszi időszakra kimondottan sűrű a menetrendjük, egészen június elejéig betáblázták magukat programokkal, persze az események sora még bővülhet menet közben, sőt, jó eséllyel bővülni is fog. Elsőként most pénteken egy Valentin napi, romantikus hangulatú, gyertyafényes vacsorával készülnek, ahol még egy 100.000 Ft értékű utalványt is lehet nyerni az egyik utazási iroda jóvoltából. Erről minden további infót IDE KATTINTVA találsz, de mutatjuk a soron következő eseményeket is:
- február 16. – Lufishow a Gardenben, Csatai Gergő Guiness-rekorder lufizsonglőrrel
- február 21.-23. – Palacsintacsodák a Garden Bistroban
- február 28, – Péter Srámek koncert
- március 8. – Nőnapi Acoustic Night a Garden Bistroban
- március 21.-23. – Tiramisu csodák a Gardenben
- március 28. – Balla Géza borvacsora
- április 11. – Gáspár Laci és Sárközi Roland – Érzések turné a Garden Bistroban
- június 6. – Jolly koncert a Gardenben
Mindezek mellett áprilisban még lesz két nagy visszatérő Kökény Attila és Rakonczai Viktor személyében, de az koncert olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy pillanatok alatt elszaladt rá az összes jegy.
Baj azonban nincs, a fentebb felsorolt programok közül még válogathatsz kedvedre, az eseményekről minden további infót IDE KATTINTVA találsz, ha pedig asztalt foglalnál, csörgesd a +36 70 427 3366-os telefonszámot!
- Garden Bistro & Beach
- 6724 Szeged, Damjanich utca 7/A
- +36-70-427-3366