Kikapcs

Bemelegítenél a Borfesztre? Március végén érkezik Szeged legnagyobb beltéri boros rendezvénye, jön a harmadik Vinoszféra a TIK-ben!

Szeged tényleg a borértők városa – írtuk korábban az Ezerjó Borszaküzlet által életre hívott, kimondottan elegáns formában megtartott bormustrájáról, a Vinoszféráról. A közismert szegedi borszaküzlet eddig kétszer töltötte meg a TIK-et az említett rendezvénynek köszönhetően, az osztatlan sikert arató borkóstoló pedig természetesen az idei évben sem marad el, sőt, már jegyet is lehet rá vásárolni. Arról, hogy pontosan mivel készülnek idén, Eperjesi Péterrel, az Ezerjó Borszaküzlet alapítójával beszélgettünk.

Annak ellenére, hogy az egész országban Szegeden van a legnagyobb Borfesztivál – amely a tavalyihoz hasonlóan idén is 11 napos lesz -, nem csak májusban élvezhetjük az isteni nedűt. Már március végén érkezik az első komoly boros rendezvény, amely az elmúlt két alkalommal teljes telt házzal ment egy egyetemi könyvtár kellős közepén, ráadásul vasárnap délután. Jó hír, hogy most jön a Vinoszfére immáron harmadik felvonása:

Március 30., vasárnap – 15:00 – SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK)!

Az eseményen a már megszokott hazai és külföldi borkülönlegességeken kívül idén is lesznek még cider és gourmet gyümölcslevek, szörpök és pürék, valamint kávékülönlegességek is, de még topkategóriás tonikok is. Tavaly voltak olasz és spanyol pincészetek is, de mint Eperjesi Pétertől, az Ezerjó Borszaküzlet alapítójától megtudtuk, idén egy újabb spanyol pincészet is a TIK-be költözik az izgalmasnak ígérkező vasárnap délutánra. Annak ellenére, hogy a helyszín által nyújtott lehetőségek limitáltak, még így is sikerült 1-2 kiállítóval bővíteni a repertoárt a Vinoszférán, ahol egy jegy megváltásával annyi bort (és minden más finomságot) kóstolhat az ember, amennyit csak szeretne.

EGY EXKLUZÍV MASTERCLASS ESEMÉNY IS LESZ IDÉN A VINOSZFÉRÁN

Mint ahogyan Eperjesi Pétertől megtudtuk, további újításként egy exkluzív masterclass eseményt is életre hívnak idén a Vinoszféra berkein belül: egy szűk körű, vertikális kóstolóról van szó, ahol több tételeken keresztül lehet megismerni a különböző évjáratok lenyomatait. Az első Masterclass kóstolót Jójárt Gergely, a Holdvölgy Pincészet birtokigazgatója fogja prezentálni. Erről is és magáról a 2025-ös Vinoszféráról is mesél minden fontos infót Eperjesi Péter, az alábbi videós interjúnkban.

Az immáron harmadik alkalommal megrendezett Vinoszféráról minden további infót IDE KATTINTVA, a hivatalos eseményben találsz, jegyet vásárolni ITT tudsz, vagy személyesen, a Somogyi utca 11. szám alatt található Ezerjó Borszaküzletben!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb