Méltán büszke lehet városunk: a Szegedi Tudományegyetem két kutatója is elnyerte az Akadémiai Ifjúsági Díjat

Méltán büszke lehet városunk, hiszen a Szegedi Tudományegyetem kutatói közül ketten is elnyerték az Akadémiai Ifjúsági Díjat. Mint megtudtuk, a Magyar Tudományos Akadémia ünnepélyes keretek között adta át az elismerést, amit minden évben olyan fiatal kutatók nyerhetnek el, akik kiemelkedő tudományos teljesítményükkel hozzájárulnak szakterületük fejlődéséhez. Idén összesen huszonöt fiatal tudós részesült a díjban, köztük a Szegedi Tudományegyetem két kiváló kutatója is.
Az egyetemtől megtudtuk, hogy az Akadémiai Ifjúsági Díj egy igen rangos tudományos elismerés, amelyet olyan, 35 évnél fiatalabb kutatók nyerhetnek el, akik PhD-fokozattal rendelkeznek, tagjai az MTA köztestületének, és tudományos kutatóintézményekben vagy egyetemeken dolgoznak. A díjat azok kaphatják meg, akik már eddigi pályájuk során is kimagasló eredményeket értek el, ezzel hozzájárulva szakterületük fejlődéséhez.
A TUDOMÁNYOS KIVÁLÓSÁG ELISMERÉSE KULCSFONTOSSÁGÚ
Idén összesen 101 pályázat érkezett, közel kétharmada egyetemekről, egyharmada pedig kutatóintézetekből. Az Akadémiai Ifjúsági Díjátadó ünnepségen Kollár László Péter, az MTA főtitkára kihangsúlyozta: “a tudományos kiválóság elismerése kulcsfontosságú a magyar tudományos élet jövője szempontjából. Beszédében kiemelte, hogy a fiatal kutatók teljesítménye és elhivatottsága meghatározó szerepet játszik az innováció és a tudományos fejlődés terén. Az MTA célja, hogy támogassa és ösztönözze a fiatal tehetségeket, akik munkájukkal hozzájárulnak Magyarország tudományos eredményeihez.”
A Szegedi Tudományegyetem díjazott kutatói:
- Samu Gergely Ferenc, az SZTE egyetemi adjunktusa, aki Fém-halogenid perovszkitok töltéshordozó dinamikájának vizsgálata és szcintillátor detektorok fejlesztése című pályamunkájáért részesült díjazásban.
- Szabados Márton, az SZTE tudományos munkatársa, aki A mechano- és szonokémia kombinálása réteges kettős hidroxid agyagásványok fejlesztésére című pályamunkájáért részesült elismerésben.
A díjazottak munkája nemcsak az SZTE tudományos közösségét erősíti, hanem hozzájárul a nemzetközi tudományos élet fejlődéséhez is. Az Akadémiai Ifjúsági Díj elnyerése komoly szakmai elismerés, amely további kutatási lehetőségeket nyithat meg számukra. Szívből gratulálunk!
Fotók: MTA/Szigeti Tamás