Mindenmás

Elképesztő: a kerékpárt, a falat, és az ajtót is rendszeresen emberi ürülékkel szennyezik be – küzdenek a k@kafantommal a Dóm téri egyetemi épületnél is

Februárban írtuk meg, hogy újra lecsapott a kakafantom. Akkor a Nagyáruház környékén lévő egyik üzletnél hagyott egy “pakkot” a mankós fantom, akinek egy szegedi lány maga eredt a nyomába, majd vonta kérdőre. Nem is olyan rég azonban sajnos egy kicsit arrébb, a Dóm téren végezte el a dolgát valaki a fentihez hasonlóan. Nem egyedüli esetről van szó, itt is rendre azzal szembesülnek, hogy valaki csúnyán helyben hagyja a falat. Sőt, még egy kerékpárt is megcélzott a kakafantom.

“A Dóm téri egyetemi épület falának rendszeres szennyezése már hetek óta megoldatlan probléma, és sem az illetékesek, sem a hatóságok nem tettek érdemi lépéseket az ügyben” – írta szerkesztőségünknek egyik olvasónk, aki szerint a Kémia Intézet fala, a zenélő óra alatti bejáratok, oszlopsorok szoktak áldozatul esni a “kakafantomnak”.

RENDSZERESEN ÜRÜLÉKKEL SZENNYEZIK A HELYSZÍNT

“Az itt elhelyezett kerékpárt és a falat, az ajtót immár két hete valaki rendszeresen emberi ürülékkel szennyezi, két- három naponta friss nyomokat hagyva. Az intézmény karbantartói rendszeresen takarítanak, de a helyzet továbbra is fennáll. A probléma nemcsak higiéniai és esztétikai kérdés, hanem komoly közegészségügyi kockázatot is jelent, hiszen az érintett területet napi szinten turisták, diákok és oktatók százai használják” – írta, majd hozzátette, hogy több panasz is érkezett már, és hiába továbbítják az egyetem vagy városgazdálkodás felé, semmilyen visszajelzés nem érkezik az ügyről. Nem éppen ebéd mellé való fotókat is kaptunk a végeredményről, mutatjuk:

“Természetesen a karbantartó igyekszik, de ez nem megoldás” – hangsúlyozta Olvasónk, aki azt is kiemelte, hogy azt szeretnék, ha kamerát helyeznének ki a helyszínre, és ha bevonnák a hatóságot az ügybe.

A REKTORI HIVATAL MELLETTI SÖVÉNY IS “WC-KÉNT ÜZEMELT”

Sajnos korábban a Rektori Hivatal melletti sövénynél is hasonló volt a helyzet, az egyetem akkor elismerte, hogy létező problémáról van szó, ami az SZTE-nek is rendkívül kellemetlen. Viszont kiemelték, hogy az említett, bokros terület nem az egyetemé, hanem városi fenntartású

VOLT, HOGY A HŰVÖSRE KERÜLT A PISZKÍTÓ

Amikor valaki ilyet tesz, akkor valójában “köztisztasági szabálysértést” követ el. Volt már arra példa Szegeden, hogy a hűvösre került emiatt az illető. A rendőrök több alkalommal is intézkedtek ellene, de a helyszíni bírságot, valamint a szabálysértési feljelentésekből eredő pénzbírságot nem tudta befizetni, ezért azokat még 2021 áprilisában a bíróság elzárásra változtatta.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb