Közélet

“A honvédség megújulása, erősödése folyamatos, nagy léptekkel halad a csapatok újrafegyverzése” – Csongrád-Csanád vármegyébe látogatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A honvédség megújulása, erősödése folyamatos, nagy léptekkel halad a csapatok újrafegyverzése, az általuk használt technika élvonalbeli szintre emelése – mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Szentesen a Damjanich laktanyában, a műszakiak napján.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az MTI szerint arról beszélt, hogy egy régi hagyományt folytatnak az ünnepi állománygyűlésen és a szentesi már a második helyszín, ahol ezt elmondhatja. Hozzátette: március 13-án Kecskeméten járt, hogy az elismerések átadása ne csak budapesti központi ünnepségeken, hanem helyben is megtörténhessen.

EMLÉKEZETES ESEMÉNY

Fontosnak ítélte, hogy az elöljárók alkalmanként elmenjenek az alakulatokhoz, és az elismerésre érdemesek a teljes állomány előtt, helyben kapják meg a kitüntetést, az ugyanis még hangsúlyosabb, ha a kitüntetett az egész alakulat tiszteletét érezheti. A miniszter elmondta, ugyancsak fontosnak tartja, hogy egy kiemelkedő teljesítmény példája az egész alakulat számára emlékezetes esemény legyen. A miniszter végül elismeréseket adott át azoknak a katonáknak és dolgozóknak, akik kimagasló szakmai munkájukkal szolgálják a hazát.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb