Majális, T-Rex módra: a munka ünnepén is nyitva lesz a Dínópark Ásotthalom

Annyi hosszú hétvégét hozott a 2025-ös tavasz, hogy lassan már el sem tudjuk képzelni, milyen lehet az élet 5 napos munkahéttel. A soron következő jövő csütörtökön indul, május elsejétől ugyanis egészen ötödike reggelig nem kell majd dolgozni (tisztelet a hősies kivételeknek), a hagyományos “az apukáknak sör, a gyerekeknek csattogós lepke” jellegű majálisok közé pedig egy jura-kori gyöngyszem is jutott:
május elsején ugyanis rendhagyó, dínókkal fűszerezett majálist tartanak Ásotthalmon, a Gárgyán-erdő melletti idillikus helyszínen.
Csongrád-Csanád vármegye kedvenc (és egyetlen) dínóparkjában az ősi fenevadak és a közönségkedvenc kisvasút mellett lesz
- arcfestés
- csillámtetoválás
- ugrálóvár
- és májusfa díszítés is,
sőt, a Brankó Büfé is kitesz majd magáért, ami a harapnivalókat illeti.
Ami pedig továbbra is nagyon erős kombó a Dínópark Ásotthalom kapcsán, az ingyenes parkolás, a SZÉP kártya elfogadása és a hely kutyabarát mivolta, ami sajnos még mindig ritkaságszámba megy a Szeged környéki szabadidős helyszíneken.
A rendezvény május elsején 10-től 6-ig várja kalandorait, bővebb információt pedig ITT találsz róla.