Kikapcs

“Megbonthatatlan barátság volt a Kispál és a Borz és Szeged között” – egy szál gitárral a kezében adott felejthetetlen koncertet Lovasi András városunkban, exkluzív interjút hoztunk az énekessel

Lovasi András számtalanszor játszott már Szegeden, előbb a Kispál és a Borz, majd a Kiscsillag zenekar frontembereként, azonban ilyen formában még soha sem lépett fel a Napfény városában. Szerdai fellépésére szabad játékkal, felszabadultan, látványos elemek nélkül érkezett. Rengeteg kellemes emlék köti Szegedhez, így nem csoda, hogy jókedvűen beszélgetett velünk az IH Rendezvényközpontban adott koncertje után.

,,Nagyon sokszor játszottam már Szegeden, viszont ilyen fajta koncerttel még nem léptem fel itt. Az elején picit lehetett érezni rajtam, illetve a közönségen is, hogy vajon mi fog kisülni ebből. Én egyébként nagyon szeretem az ilyen típusú koncerteket, mivel teljesen szembemegy azzal, amiről a mai popzene szól. Nem vagyok körbepáncélozva nagyon látványos elemekkel, sokkal szabadabb, mint egy előre megírt műsor, tetszik, hogy legyen az, hogy bármi legyen, és figyelhetem a közönség reakcióját. Ezáltal sok mindent ki tudok próbálni” – fogalmazott Lovasi András, aki kiemelte, nagyon boldog az új előadási forma pozitív reakciójától.

SZÁMTALAN POZITÍV ÉLMÉNY KÖTI SZEGEDHEZ AZ ÉNEKEST

,,Mivel a magyar popzenei piac szűkül, a vidéki nagyvárosok maradnak meg, mint állandó turné helyszínek, ilyen Szeged is. Amikor az első lemezünkkel játszottunk itt a Kispál és a Borzzal, már akkor Szegeden voltak a legtöbben a vidéki nagyvárosok közül, utána is erősebb városunk volt, mint például Pécs. A zenekar szerette a várost, a város szerette a zenekart, megbonthatatlan barátság volt a Kispál és a Borz és Szeged között” – nosztalgiázott az énekes. Annak pedig külön örül, hogy Szeged legalább olyan jól működő városa lett a zenekarnak, mint Pécs, ahol az együttes 1987-ben alakult.

HUSZADIK ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLI A KISCSILLAG ZENEKAR

A Kiscsillag zenekar, amelynek Lovasi András a frontembere, idén ünnepli 20. évfordulóját. Ennek apropóján egész estés film készül az együttesről, valamint jubileumi koncertet adnak május 10-én, a Budapest Parkban. ,,A közösségi média felületeink nagyot mentek korábban is, a 20. évfordulóra pedig jött az ötlet, hogy csináljunk egy filmet. Eredetileg egy 30-40 perces dokumentumfilmet terveztünk, viszont abba nem fértünk bele, így végül egy 90 perces anyagot forgattunk. Sokat szerepelek benne, nagyon jó ízléssel összerakott film lett, remélem mindenkinek tetszeni fog” – mesélt viccesen a részletekről Lovasi András. A film június végén kerül a nagyközönség elé, előtte kisebb koncerteken lesz bemutatója.

KISEBBIK LÁNYA, LOVASI ESZTER IS BEINDÍTOTTA ZENEI PÁLYÁJÁT

Tavaly novemberben jelent meg Lovasi Eszter első albuma, The Greatest Climber on Earth címmel. Az album készítésével kapcsolatban Lovasi András elárulta, kizárólag akkor segített lányának, ha megkérte rá. ,,Ez egy lassan készülő lemez volt, 4 év alatt készült el. Soha nem szerettem volna rátelepedni Esztire, de amikor azt kérte, segíts, segítettem. Nagyon élveztem, írtam néhány gitár és basszus szólamot. Büszke vagyok, hogy nem úgy segítettem, hogy csak legyen kész valahogy” – fogalmazott az énekes. Közös projektekre, fellépésre szintén csak akkor lesz lehetőség, ha lánya felkéri rá.

LESZ KISCSILLAG, ILLETVE KISPÁL ÉS A BORZ KONCERT IS IDÉN SZEGEDEN

Az év második felében kétszer is visszatér Szegedre zenekarjaival Lovasi András, így tovább gyarapíthatja kellemes emlékeit a Napfény városából. A Kispál és a Borzzal szeptemberben, a Kiscsillaggal pedig decemberben lépnek majd fel Szegeden. Utóbbi együttes 20 éves, jubileumi koncertjére május 10-én, a Budapest Parkban kerül sor.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb