Túrórúd, légnyomás és telefonhívások – ilyen feladatokkal kell megküzdenie a szegedi diákoknak a matekérettségin

A szegedi diákok szerint a magyarérettségi nem volt nehéz, Örkény novellájának elemzése megkönnyítette a vizsgázók dolgát, viszont mára teljesen át kellett állítani a diákok agyát. Ma matematikából kell számot adni tudásukról. A matematika mindig is a legrettegettebb tantárgyak között volt. Az első részben a vektoroké és gráfoké volt a főszerep, a másodikban a geometria is előkerül.
KÉT RÉSZBŐL ÁLLÓ FELADATSOR VAN
A 2025-ös magyarországi matematikaérettségi a korábban bevezetett változások fényében idén is új követelményrendszer szerint zajlik. A diákok egy két részből álló feladatsort oldanak meg: az első rész rövid válaszokat igénylő, alapvető készségeket mérő feladatokból (45 perc alatt 30 pontért), míg a második rész komplexebb, hosszabb kifejtést igénylő példákból áll (135 perc alatt három darab 9–12 pontos feladattal és 2 darab 17 pontos feladattal). Az Oktatási Hivatal szerint így néz ki a feladatok megoszlása:
- Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok – 20 százalék
- Számelmélet, algebra – 25 százalék
- Függvények, az analízis elemei – 15 százalék
- Geometria, koordinátageometria, trigonometria – 25 százalék
- Valószínűségszámítás, statisztika – 15 százalék
Emelt szinten a diákok 240 percet kapnak, amelyet tetszőlegesen oszthatnak el a két feladatrész között. A szóbeli ezen a szinten 20 perces.
HALMAZOK, GRÁFOK ÉS VEKTOROK
A középszintű feladatsor első részében a halmazok, egyenlet a valós számok halmazán, gráfok és vektorok kapták a főszerepet, de térfogatot és mértani sorozatot is számolniuk kell a vizsgázóknak az Eduline szerint. A portál által kérdezett szakértők szerint mintafeladatokat kaptak a diákok, amik nem okozhattak problémát. Volt viszont kuriózum is, ugyanis 4 pontért egy olyan feladatot is kaptak a vizsgázók, ami eddig nemigen volt jellemző. A sodrófadiagramos feladat egy kicsit pepecselősebb, sokat kell számolni, viszont négy pontot ér. Ilyenre eddig az első részben nem nagyon volt példa – fogalmazott az Eduline által kérdezett szakértő. A legnagyobb problémát talán a valószínűség-számítás okozhatta.
A NÉGYSZÖG SZÖGEI ÉS A FÜGGVÉNYEK
A második, nagyobb és összetettebb, több pontot érő feladatrész szintén két részre oszlik. Az A részben 9–14 pontos feladatokat kaptak a diákok, szám szerint hármat, és mindet meg kell oldaniuk. A B részben pedig három 17 pontos feladat van, amelyből kettőt kell választania a vizsgázóknak. Az Eduline információi szerint a második részben van egyenletmegoldás a valós számok halmazán és téglalap kerületének kiszámítása is, de a négyszög szögei és a függvény jellemzése is ott van a kisebb feladatok között. A II. B részben túrórúddal, légnyomással és a telefonhívásokkal kapcsolatos szöveges példákat kell megoldaniuk a diákoknak – fogalmaztak. A második rész összesen 70 pontot ér és 135 perc áll rendelkezésre.