Kikapcs

Elkezdődött a 2025-ös Szegedi Egyetemi Napok: Moriones-t kedves koncertélmény, DR BRS-t egyedi emlék köti Szegedhez – exkluzív interjúk a SZEN fellépőivel a fesztivál nyitónapjáról (videóval)

Csütörtökön elkezdődött a szegedi egyetemi élet egyik legjobban várt eseménye, a Szegedi Egyetemi Napok. A háromnapos rendezvényt a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Hattyas soron rendezik meg, a hallgatói igényeknek megfelelő fellépők sokasága várja a látogatókat. Exkluzív interjúkat készítettünk Moriones-szel, valamint DR BRS-sel a fesztivál nyitónapján.

TOVÁBBA IS TÖRETLEN A SZEN NÉPSZERŰSÉGE

Május 8. és 10-e között ismét felpezsdül az élet a szegedi Hattyas soron: jön a 2025-ös Szegedi Egyetemi Napok. ,,A SZEN egy több évre visszanyúló esemény, népszerűsége továbbra is töretlen az egyetemi hallgatók körében. Idén is rengeteg előadóval készülünk, a fellépőlistát a hallgatók előzetes igényeik alapján állítjuk össze. Újdonság, hogy idén van egy parti robotunk, aki a közönséggel bulizik együtt és fokozza tovább a fantasztikus hangulatot. Emellett az Árkáddal is van közreműködésünk, többféle nyereményjátékkal is készültünk az idei fesztiválra” – mesélt a rendezvény részleteiről Apró Dávid, a SZEN egyik szervezője. A rossz időjárás ellenére is hatalmasat ment a nyitónap, rengetegen voltak kíváncsiak a SZEN színpadjainak fellépőire.

MORIONEST SZEGEDHEZ KÖTI EGYIK LEGKEDVESEBB KONCERTÉLMÉNYE

Moriones tavaly robbant be a magyar zenei élet világába, azóta ő az ország egyik leghallgatottabb előadója. Már korábban is fellépett városunkban, ezúttal a SZEN színpadán láthattuk a fesztivál nyitónapján. ,,Az egyik legjobb koncertélményem Szegedhez köthető, korábban már léptem fel a SZIN-en és a Jate Klubban is. Itt mindig nagyon különlegesek az energiák, mindenki mosolyog. Nem tudom, pontosan ez miért van, lehet, egyszer ide kellene költöznöm” – mesélt viccesen szegedi élményeiről az előadó. Moriones kiemelte, számos újdonsággal készül a jövőben: csapatának bővítése, új tematikák és zenék szerepelnek a tervei közt.

DR BRS MINDIG SZÍVESEN JÖN SZEGEDRE, EGYEDI EMLÉKE VAN AZ EGYETEMI NAPOKRÓL

A magyar hiphop és rnb világ egyik népszerű DJ-je számtalan alkalommal lépett már fel a Napfény városában, ezúttal csütörtökön, a SZEN nyitónapján fokozta a fantasztikus hangulatot. ,,Szegedre mindig nagyon szívesen jövök, van rezidenciám is, így viszonylag gyakran idelátogatok. Mindig nagyon jó a hangulat, szépek a szegedi lányok. Itt láttam Azahriah-t először élőben, nagyon tetszett. Most sajnos Deshről lemaradtam, de ami késik nem múlik” – fogalmazott csapatunknak az előadó.

A háromnapos egyetemi fesztivál csütörtöktől szombatig tart, a Szeged365 csapata a SZEN minden napjáról exkluzív tartalmakkal érkezik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb