Közélet

Napi trash: szétzúzták a Fidesz iroda kirakatát Hódmezővásárhelyen

Majd’ kereken egy évvel azt követően, hogy betörték a szegedi Fidesz-iroda kirakatüvegét, a szomszédos Hódmezővásárhelyen is megtörtént ugyanez. Mint a párt helyi szervezete közölte, péntek este 8 környékén érte őket a vandalizmus, majd hozzátették, hogy politikai indíttatást nem feltételeznek.

“Ma este 20 óra körül betörték az irodánk ablakait. Politikai indíttatást nem feltételezünk. Köszönjük a rendőrség gyors és szakszerű munkáját, reméljük minél előbb sikerül elkapni az elkövetőt”

– írták social media oldalukon.

Nem ez volt az első eset, hogy atrocitás éri a kormánypárt valamelyik pártszékházát, 2014-ben, az internetadó elleni tüntetés részeként a Lendvay utcai központot dobálták meg számítástechnikai eszközökkel a tüntetők, de Szegeden is történt hasonló – legutóbb pont egy éve támadtak a Victor Hugo utcai székházra.

Mint korábban írtuk,

  • 2018. decemberében egy féltéglával zúzták be a kirakatot,
  • 2022. júliusában – másfél héttel azt követően, hogy a kata-törvény ellen tüntetők órákra elfoglalták a Belvárosi hidat – már egy Molotov-koktél landolt az irodában, sőt, a rongáló be is tört és gyújtogatni kezdett,
  • 2024. áprilisában pedig ismét kővel törték be az üveget, pont az ablak Fidesz feliratát találva telibe.

Az első és a harmadik cselekmény elkövetője nem lett meg, a 2022-es gyújtogatót viszont megtalálták a rendőrök. A járőrök a tüzet eloltották, a 28 éves szegedi férfit elfogták és előállították – számoltunk be róla három éve.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb