A vásárhelyi Máté Hunor irányítása alatt edz a hétszeres magyar bajnok pillangóúszó Szabó Szebasztián

A Vajdaságban felnevelkedett, szerb és magyar állampolgár Szabó Szebasztián Európa-bajnoki aranyérmekkel és egy világbajnoki harmadik helyezéssel is büszkélkedhet, hazai medencékben pedig hétszer lett magyar bajnok az 50 méteres pillangóúszásban. Jelenleg bár a Győri Úszó SE tagja, a hódmezővásárhelyi Máté Hunorral készül az új megmérettetésekre
VÁSÁRHELYI EDZŐVEL KÉSZÜL A MEGMÉRETTETÉSEKRE
Szabó Szebasztián az Indexnek adott nyilatkozatában nem titkolta, hogy élete legjobb döntését akkor hozta, amikor Győrbe költözött. Ugyanakkor azt sem tagadja, hogy akkor is jót lépett, amikor a győri edzőivel, a Petrov testvérekkel békésen megegyezve hódmezővásárhelyi kollégájukra bízta magát. Sorozatban hetedszer lett magyar bajnok, ráadásul úgy, hogy két olimpiai bajnok nagy ágyút, Kós Hubertet és Milák Kristófot is megelőzte. Hab a tortán: egycsapásra a világbajnoki szintet is sikerült megúsznia.
„Gyorsúszóként nagy célokat valósítottam meg, örök emlék a számomra, hogy a tokiói olimpián az országos csúccsal ötödik helyezett 4×100 méteres váltó tagja lehettem, Milák Kristóf, Bohus Richárd és Németh Nándor társaságában, mégis arra a napra vártam, amikor az 50 méteres pillangóúszást is felveszik az olimpiai programba. Miután a vágyam teljesült, most rajtam a sor, élni szeretnék az adódó lehetőséggel” – mondta Szabó Szebasztián.
A TOKIÓI OLIMPIA UTÁN SZEGEDRE KÖLTÖZÖTT
Hozzátette: „Jó döntésekre volt szükség, nem olyanokra, amik zsákutcába vezettek volna. Nem bántam meg, sőt, kifejezetten örülök annak, hogy 2017-ben Győrben telepedtem le, de akkor is azt tettem, amit kellett, amikor a tokiói olimpia után Szegedre költöztem, hogy közelebb kerüljek a határ másik oldalán élő családomhoz és együtt élhessek Martinával, a kedvesemmel. Őszinte beszédre és határozottságra volt szükségem a párizsi olimpia után is“