“Szégyelljék magukat!” – kitört a Győzike vs Caramel gate, a showman beleállt a Szegeden kifakadó Megasztár-zsűritagba

„Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket” – fakadt ki szombat este a szegedi Dóm téren Molnár Ferenc Caramel, akinek szavai – miután elsőként beszámoltunk róla – bejárta a komplett magyar sajtót. Az utóbbi években mindkét politikai pólus szereplőire ráhúzható gyűlöletbeszéd ellen fellépő zenészt a Halott Pénz és a Quimby is követte egy-egy hasonló performanszzal, a témában pedig nemrég az ország Győzikéje is megszólalt, aki viszont kiosztotta a Megasztár egykori felfedezettjét.
Telt házzal ment végig Molnár Ferenc Caramel koncertje a Szeged Napja Ünnepségsorozat fináléjában megtartott Dóm Téri Kavalkádon, ahol az énekes – tőle szokatlan módon – egy elég kemény, politikai színezetű beszédet intézett a helyszínen lévő többezer vendégnek, “f@szfejnek” nevezve az ország politikusait. A Lélekdonor című sláger intrójára elmondott beszédben szó volt a cigánytelepről, ahonnan Caramel származik, majd jött egy szókimondó, kissé trágár kritika, amit rá lehet húzni a NER-re és a Tisza pártra is, de legfőképp mindkettőre.
“Jöhettem én akár egy cigánytelepről vagy akár Szeged csodálatos városából is, a lényeg, hogy akkor is összetartozunk – szavazzunk bárkire vagy higgyünk bármiben”
– kezdte beszédét Caramel, majd azzal kérte a közönséget, hogy soha ne higyjék el senkinek, hogy nem tartozunk össze és egymás ellenségei.
“Ezek a f@szfejek annyit tanultak meg a k@baszott Oxfordon, hogyan kell megosztani az embereket” – mondta az énekes, a mondat hallatán pedig óriási ovációban tört ki a Dóm téri közönség. Bár a Megasztár zsűritagja rögtön hozzátette, hogy “nem gondol senkire” viszont az oxfordi jelzővel egyértelműen Orbán Viktorra utalt, aki egyetemistaként az említett világvárosban tanult néhány hónapig.
MARSALKÓ DÁVID IS MEGSZÓLALT, BÁR Ő NEM CÉLZOTT KONKRÉTAN SEM ORBÁNRA, SEM MAGYARRA
A Megasztár másik zsűritagja, Marsalkó Dávid is felemelte szavát a témában a hétvégén. Ő a Budapest Park színpadán mondta:
“mindannyian pontosan tudjuk, látjuk, érezzük, hogy milyen időszakot élünk. Kemény időszak ez a nemzetközi közéletben, a nemzetközi politikában, az itthoni politikában is. Állandóan, állandóan, állandóan jönnek a nyomások, jönnek a kihívások, jön a feszültség, jön a szorongás szinte már. De egy dolgot sose felejtsetek el: sose borítsatok fel családi kapcsolatokat, baráti kapcsolatokat politika miatt. Mert a család, a barátság, a szerelem az nem négy évre szól”.
A sorhoz vasárnap Kiss Tibi, a Quimby énekese is csatlakozott, aki többek közt azt mondta: “arra kérlek benneteket, hogy bármi is szétszakít titeket, ne hagyjátok, hogy elválasszon titeket. Akármilyen olyan energiát kaptok a jövőben, ne menjetek alá, és maradjatok együtt, tartsátok meg magatokban az elfogadást, a szeretetet. Számunkra minden ember ugyanolyan, képesség szempontjából legalábbis benne van az, hogy ez az ország egy csodálatosabb, boldogabb és szebb valamivé váljon, és hogy a gyerekeinknek valóban legyen szuper gyereknapja, jövőre is, ezután is és sokáig”.
GYŐZIKE: “AKI EGYSZER TELI HASSAL ÜLT AZ ASZTALNÁL, NE KEZDJE EL UTÓLAG SZIDNI A SZAKÁCSOT”
A Szegedről indult hype-vonatra a nemrég Szegeden koncertező Győzike is felpattant, aki páros lábbal állt bele Caramelbe:
„Mindig azt mondom, aki egyszer teli hassal ült az asztalnál, ne kezdje el utólag szidni a szakácsot! Ezek az emberek évekig csipegettek a kormány asztaláról, most meg, hogy már nem minden falat jut mindenkinek, hirtelen mindenkinek savanyú lett a szőlő. Komolyan mondom, van, aki többet változik, mint én a reality-műsoraimban! Szégyelljék magukat, akik most helyezkednek, fröcsögnek, miközben tudjuk, hogy ha újra kapnának valamit, hirtelen csupa mosoly lenne az arcuk”
– nyilatkozta a Nógrád megyei celebritás, arra célozva, hogy Caramel nemrég még fideszes rendezvényeken tűnt fel, azonban az utóbbi hetekben már a Tisza párt színeiben mutatkozott.
“Akik most fröcsögnek, azoknak eddig valahogy nem volt bajuk a kormánnyal, amikor jöttek a fellépések, támogatások, gázsik. Most meg, hogy más szelek fújnak, hirtelen mindenkinek tele lett a szája panasszal. Szégyelljék magukat! Nálam a tisztesség többet ér egy kis hangos panaszkodásnál!”
– mondta a Blikknek Győzike.
“Én egyenes, vidéki, őszinte magyar ember vagyok! Nálam egyenes gerinc van, nem harapok abba a kézbe, ami átölel! Aki meg kétszínű, az menjen inkább zenészként a cirkuszba, ott értékelik a mutatványokat! Vagy szívesen megmutatom nekik, hol van az állatkert! Még annyi: a kormány eredményeit ők sem vitatják, vegyük észre a sok jót is, amit kaptunk az Orbán-Fidesz-kormánytól, ne csak a panaszokat!”
– fejezte be az interjút a showman.