Szegedi ArcokVideo365

Ahol a Borfeszt után sem áll meg az élet: az Ezerjó Borszaküzletben néztük meg, mi lehet az idei nyár slágere

Egészen sűrű fél év van az Ezerjó Borszaküzlet háta mögött, márciusban ismét megrendezték a város legnagyobb beltéri bormustráját, a VinoSzférát, ami immáron harmadik alkalommal dübörgött telt házzal a TIK-ben. A Somogyi utcában található üzlet ezt követően a 29. Szegedi Borfesztiválon képviselte többek között a Holdvölgy Pincészetet és a Eszterbauer borászatot, rögtön két faházzal, nem csoda, hogy mindkét helyen kígyózó sorok álltak még az esős időjárás ellenére is. A Borfeszt végeztével el is ugrottunk hozzájuk, hogy kivesézzük, mik lehetnek a nyári slágerek bor téren Szegeden, de azt is megtudtuk, melyik rendezvényen találkozhatunk velük legközelebb.

Az Ezerjó Borszaküzlet által a Borfesztiválon képviselt Holdvölgy Pincészet egyébként végül a társadalmi díját is elhozta az idei bormustrán, ez azért is kimondottan értékes, mert nem a szakma adja, hanem a fogyasztók, vagyis a közönség választja ki – magyarázta Eperjesi Péter, az Ezerjó Borszaküzlet alapítója. Hozzátette, mivel ők elsősorban a fogyasztókat szeretnék kiszolgálni, ez számukra is egy fontos visszajelzés. A standjaikat egyébként helyben is leteszteltük, ezt az alábbi videós interjúban tekintheted meg:

Az Ezerjó Borszaküzletben egyébként a fentebb felsorolt pincészetek borait szinte egytől-egyig meg lehet vásárolni, egész nyáron, de Eperjesi Pétert arról is faggattuk, hogy nyáron milyen borok lesznek a leginkább népszerűek, de arról is kikértük a véleményét, hogy

  • minek köszönhető az édes és alkoholmentes borok térnyerése,
  • melyik rendezvényen találkozhatunk velük legközelebb,

Erről minden további részletet az Ezerjó Borszaküzletben készült videós interjúnkban mutatunk:

https://www.tiktok.com/@szeged365/video/7512432673315458326

Szeged 20 éve létező bor-szentélyét itt találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb