Hetvenöt éve kezdődött el a magyar szerzetesek szétszóratása, fegyveres őrség kíséretében vitték el a rend tagjait Szegeden
Hetvenöt éve, 1950 júniusában kezdődött el a magyar szerzetesek szétszóratása, a mintegy tizenegy és fél ezer férfi és női szerzetes internálása és kitelepítése. Az évfordulóra konferenciával emlékeztek kedden Szegeden.
A tanácskozásnak a Szegedi Tudományegyetem Bolyai-épülete, az egykori piarista gimnázium adott helyet, ahonnan 1950. június 9-ről 10-re virradó éjjel a rend tagjait fegyveres őrség kíséretében vitték el.
EZEK A TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK SEBET ÜTÖTTEK A NEMZET LELKÉN
Zsódi Viktor piarista tartományfőnök, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, ezek a történelmi események sebet ütöttek a nemzet lelkén. A hatalom próbálta betiltani azt a kultúrát, szociális érzékenységet, a szabadság krisztusi formáját, amit a katolikus szerzetesség képvisel. A szerzetesi közösségeknek számos, az egész társadalmat szolgáló tevékenysége volt, mindent megtettek – akár az orvosláson, akár a nevelésen keresztül – azért, hogy az egyszerű nép jobban éljen – mondta a tartományfőnök.
NYITVA ÁLLNAK MINDENKI ELŐTT
A szerzetesség az egész embert akarta nevelni és ma is ezt teszi. A piarista iskolák, ahogy az összes katolikus iskola, nyitva állnak mindenki előtt, azokat az evangéliumi értékeket szeretnék továbbadni, melyek mindenki számára erőt és támaszt tudnak nyújtani – közölte Zsódi Viktor. Mint mondta, azért fontos a szerzetesi közösségek újraéledése, mert elkötelezettségük olyan szinergiákat teremt, amelyekre a mai társadalomnak szüksége van. Zsódi Viktor hangsúlyozta, hálásnak kell lenni azoknak, akik nagyon nehéz időkben megőrizték szerzetességüket. Bár elvették munkájukat, rendházukat, közösségüket, szerzetesi öltözetüket (habitusukat), de a szerzetesi fogadalmukat nem vehették el tőlük. Ezek az emberek megőrizték Krisztushoz tartozásukat, keresztény hitüket, majd ők tették lehetővé, hogy újraindulhasson a szerzetesi élet Magyarországon.
A LEGNAGYOBB CSAPÁS, AMI AZ EGYHÁZAT ÉRTE 1945-ÖT KÖVETŐEN
Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja szerint a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása és a szerzetesek szétszóratása talán a legnagyobb csapás volt, amely az egyházat érte 1945-öt követően. Magyarországon 1950-ben több mint hatszáz kisebb-nagyobb rendházban 23 férfi és 40 női szerzetes közösség működött. A kultuszminisztériumi kimutatás szerint 2580 férfi és 9146 női szerzetes élt az országban – közölte a történész. Az első deportálásokra 1950. június 9-ről 10-re virradóra a déli és a nyugati országrészben került sor, mintegy 320 férfi és 700 női szerzetest vittek el a rendházakból. Szegedről is ekkor hurcolták el az iskolanővéreket, a ferences, a jezsuita, a piarista atyákat a többi szerzetesrend tagjaival együtt – tudatta a kutató.
TÖBB HULLÁMBAN FOLYTATÓDTAK A DEPORTÁLÁSOK
A deportálások több hullámban, az ország különböző régiójában folytatódtak. Az államvédelem pontos nyilvántartással rendelkezett, név szerint keresték a szerzeteseket a rendházakban. A kitelepítéseket és internálásokat követően egy 1950. szeptember 7-én hozott törvényerejű rendelet fosztotta meg működési engedélyétől a szerzetesrendeket. Csupán négy szerzetesrend dolgozhatott tovább az általuk fenntartott nyolc gimnáziumban – mondta Soós Viktor Attila. A pártállam célja az volt, hogy a szerzetesek letegyék habitusukat, kilépjenek a rendből, de nagyon sokan fogadalmukat mindvégig megtartották, noha azok a keretek, melyek életüket meghatározták, pillanatok alatt széthullottak – közölte a szakember. A szerzetesek által használt ingatlanokat a pártállam kollégiumként, iskolaként vagy idősotthonként “hasznosította”, de volt olyan épület, melyben az államvédelem kirendeltsége vagy termelőszövetkezet gépállomása működött később – tudatta a történész az MTI szerint.
