Nem volt olcsó: a pünkösdi káosz miatti kártérítésre közel 18 millió forintot költött a MÁV

A MÁV közel annyi pénzt fizetett vissza az utasoknak a pünkösdi hosszú hétvégén történt káosz miatt, mint amennyit a késési biztosítás június elsejei bevezetése óta minden más esetben összesen. Csak a kártérítésre körülbelül 18 millió forint ment el.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a MÁV június elseje óta fizeti vissza a 20 percnél többet késő vonatokra váltott jegyek árának felét. Miután az idei első igazi nyári hosszú hétvégén órákra megbénult a Budapest–Balaton fővonalon a vasúti közlekedés, bejelentették, hogy ebben az esetben a károsultak számára a teljes jegyárat visszafizetik.
A HVG megkereste a MÁV-ot, és azt az információt kapták, hogy „a késési biztosítás június 1-jei bevezetése óta mintegy 45 ezer jegy árának a fele, 10 ezernek pedig a 100 százaléka került visszatérítésre, ez utóbbi a már említett szombati napra vonatkozik. Összesen 36 millió forint feletti összeget fizettünk ki késési biztosításként, ennek közel a fele a pünkösdi hosszú hétvégével volt összefüggésben”. Ezek szerint csak a hétvégi káosz közvetlenül 18 millió forintjába került a MÁV-nak.
ÖSSZEOMLOTT A VONATKÖZLEKEDÉS
Ahogy nemrég megírtuk, 3,5 milliárd forintot fizet a MÁV az erősítő nyári vonatpótló autóbuszokért, amelyek szükségessége a pünkösdi hosszú hétvégén nyilvánvalóvá vált, amikor egy meghibásodott sorompó miatt káosz alakult ki, és megbénult a balatoni vonatközlekedés. A műszaki hibát végül késő estére sikerült kijavítani, ekkor 300 autóbuszt állítottak készenlétbe.