Egy „párjanincs” lábbeli története, avagy ma tartják a Szegedi Papucs Napját! De, mitől is ilyen különleges? Összeszedtünk mindent, amit a kedvenc szegedikumunkról tudni kell

Fűszerpaprika, halászlé, a Fogadalmi templom és a Szabadtéri Játékok – ez csak pár olyan dolog, amikről az embernek egy csattintásra Szeged jut eszébe, de talán a leghíresebb mind közül: a szegedi papucs! Ma tartják a Szegedi Papucs Napját, így összeszedtünk mindent, amit a kedvenc szegedikumunkról tudni kell!

“A szegedi papucsnak nincs párja” – tartja a közmondás, de mitől is ilyen különleges, mit is tudunk róla? Nos, a szegedi papucs a 19-20. századi szegedi lakosok jellemző viselete volt. A szegedi papucs jellegzetessége a magas sarok, valamint a bársony papucsfej pipacsos-kalászosbúzavirágos hímzése. Forgatós volt, vagyis nem különbözött a jobb és baloldali egymástól.

KÜLÖNLEGES NEMZETI ÉRTÉKKÉ VÁLT

Egy kicsit kanyarodjunk vissza az időbe: a 16-17. században a papucs készítése és viselése az ország több területén is meghonosodott. A szegedi papucs létezését viszont vélhetően a török hódoltságnak köszönhetjük, de fénykorát csak azután élte, hogy a 19. század végén Szeged sáros, agyagos utcáit felváltották a burkolt utak. A szegedi mesterek által készített lábbelik a 20. század második feléig a délvidéki és a Szeged környéki falvakban egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek. A két világháború között az értelmiségi, tisztviselői körökben is divatossá vált a papucs viselése. A polgárasszonyok a magyaros viseletet részesítették előnyben így a hímzett, kézműves portékát, azaz a szegedi papucsot. Az újabb vásárlói kör igényeit a mesterek egy újfajta papuccsal, a japánpapuccsal elégítették ki.

A hagyományos módon kézzel készült szegedi papucs mára olyannyira különleges nemzeti értékké vált, hogy méltán került bele a Hungarikumok Gyűjteményébe. Bár már nem mindennapos viselet, de gyakran díszíti táncosok, népi művészek, és boldog menyasszonyok lábait.

SZŰZ MÁRIA IS EZT A LÁBBELIT VISELI

A szegedi papucs történetéhez hozzátartozik az is, hogy a helybéliek annyira szerették, hogy a fogadalmi templom központi freskóján Szűz Mária is ezt a lábbelit viseli. A kézi munkával készült szegedi papucsok készítésének ismert mesterei voltak az 1920-as években Nagy Mátyás, Ótott János, Ménösi Lajos és Tuksa Gyula, később Jávor Péter, Kriska Péter, Baranyai István, Karácsonyi János, és Bárkányi István. Napjaink hagyományos szegedi papucsának készítése azonban sokáig az 1914-ben Szegeden született Rátkai Sándor, a Népművészet Mestere nevéhez fűződött. Az idős mester által is használt, többszáz éves eredeti gyártási technológia megőrzésére jött létre a 2003-ban a Rátkai Sándor Közhasznú Alapítvány, a fiatalok kitaníttatása és a kulturális örökség védelme céljából, amely a következő évben a szegedi papucsot le is védette.

A SZEGEDI PAPUCS NAGYMESTERE: RÁTKAI SÁNDOR

Nem elfelejtendő, hogy a kézzel varrott, kifordított szegedi papucs legendás mestere Rátkai Sándor volt Szegeden, aki 1914-ben született, és tulajdonképpen kosárfonónak indult, tizenegy évesen. A mester a halála előtti egyik interjúban még arról mesélt, hogy a kosárfonó sógora volt a papucskészítő mester, az ő inasaival lakott egy műhelyben, ott aludt velük. Aztán a kosárfonó tönkrement, elköltözött Pécsre.

“Anyám nem engedett el utána, azt tanácsolta, tanuljak inkább valami más szakmát. Mivel jó barátságban voltam a papucsosokkal, átmentem hozzájuk. Így történt, hogy 12 éves koromban bekerültem a három segéd közé. A mester nem igazán tanított, úgy kellett ellesni a szakmát” – idézte fel a kezdeti időket a szegedi legenda.

Az első műhelye 1934–1956 között a mai Royal Hotel helyén állt a Kölcsey utcában, innen a Dóm térre költözött, ahonnan 1966-ban, a Somogyi-könyvtár építése miatt kiköltöztették, ezért minden holmijával együtt a saját családi házába költözött át. A szegedikumként számon tartott török eredetű lábbelit a mester hagyományos módon készítette:

• varrta,
• szögelte,
• melyeknek bársonyfejére a virágokat felesége hímezte. 

Legendás papucsainak hírnevét 90. születésnapjáig maga ápolta. A Mestert Szegeden, felsővárosi otthonában, életének 98. évében, 2011. március 8-án érte a halál.

SALLAY TIBOR VISZO TOVÁBB A HAGYOMÁNYT

2009 óta a hagyományt főként Sallay Tibor viszi tovább, aki első szegedi papucsait még a 2011-ben elhunyt Rátkai Sándor életében, az ő útmutatása alapján készítette. Eredeti, kézi varrású szegedi papucsot Ormándi László is készít, aki a mesterséget – három éven keresztül – ugyancsak Rátkai Sándor papucsos mestertől tanulta, s azóta is a hagyomány megőrzését ő is fontos feladatának tartja.

LEGENDÁK IS FŰZŐDNEK A SZEGEDI PAPUCSHOZ

Mint oly sok mindenre, így a szegedi papucsra is ragadtak legendák, mesék a történelem folyamán. Tán a legrégebbi az, mely egy török nemesemberről szól, kinek igencsak megtetszettek a szegedi lányok. Ők azonban nem viszonozták a pasa közeledését, ehelyett papucsuk sarkával úgy nekirontottak, hogy szó szerint agyonverték szegényt – elevenítette fel a legendát a Csodahelyek. Mint kiderült, egy másik, barátságosabb történet is van a szegedi papucsról, ez úgy szól, hogy:

“egykoron, mikor még királyok és királynők uralták a vidéket, élt egy szépséges királylány, és annak gondos, jóakaratú apja. A lány egy szép napon magához rendelte a vargát, mert új cipőt szeretett volna magának, ám az öreg varga helyett egy igencsak szemrevaló, de még annál is eszesebb legény érkezett a palotába, hogy a királylány kedvébe járjon. A két ifjú azonnal egymásba szeretett. No de hogy teljesedhet be szerelmük? Hiszen a király gazdag birodalmi urat szánt leányának, és egy varga nem éppen tehetős.

A lányt meglepte a bánat, de a legény furcsa ötlettel állt elő szíve választottjának. Mondja azt apjának, ahhoz a legényhez megy férjhez, ki képes arra a varázslatra, hogy lépései köré ezerszínű virágmezőt teremt. Az öreg király, bár nem értette a lánya képzetét, mégis engedett annak.  Egy nap számos kérő lepte el a palotát. Volt, aki a királylány léptei köré virágokat festett a padlóra, volt, ki csodásabbnál csodásabb virágszirmokat szórt szerte annak lábai elé. Ám egyik kérő sem teljesítette óhaját. Mikor végére ért a lovagok, királyfiak sora, már csak egy legény várt odakint, a szerelmes ifjú varga. A király nem értette, mit is kereshet ő ott ilyen nemes emberek társaságában, ám a leány könnyen meggyőzte, nézzék meg őt is, tegyék próbára, hisz az eddigiek mind elbuktak a vizsgán.

Nem kellett több, a szép varga legény maga elé emelte kis ládikáját, s mikor megnyitotta annak fedelet, elállt a király s lánya lélegzete. Olyan szépet, oly gyönyörűt még egyikük sem látott, mit a dobozka rejtett. Ezer színnel hímzett, csillagos, bojtos, virágmezős piros topán, melyet csak egy isten áldotta tehetség képes világra emelni. 

Így kérte s kapta is meg egy varga a királylány keze helyett annak lábát, s kiknek nemes utódai máig készítik e csodás ékét lábunknak, s népük büszkén ölti azt fel, s tán még Szűz Mária is abban száll alá, ha dolga van a Föld népe között.”

PROGRAMOKKAL KÉSZÜLNEK A SZAGEDI PAPUCS NAPJÁRA

Papucsvásár, kiállítás, papucshímző-bemutató, néptáncelőadás, konferencia is várja az érdeklődőket a szegedi papucs napján, melyet szombaton, azaz ma rendeznek Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában. Az immár hetedik alkalommal megszervezett rendezvény célja, hogy népszerűsítse és ünnepelje a szegedi papucsot.

A zenével, tánccal, kézművességgel, művészettel átszőtt színes forgatag megnyitóján adják át a szegedi papucsért díjat, melyet korábban Fetter Ferencné Bohus Mária népi iparművész hímző és Sallay Tibor népi iparművész papucskészítő, cipész érdemelt ki a páratlan lábbeli megőrzéséért, népszerűsítéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért. Az ünnepi műsor során szegedi és környékbeli néptánccsoportok több mint száz fiatalja lép a színpadra. A teljes ma programot itt találod: