Mindenmás

Már az épületből is árulják a gépeket: mi történik a Vasas Szent Péter utcai fogklinikával?

Tavaly már megírtuk, hogy megállt az építkezés. Most a Szeged365 Family jelezte: eltűntek a kivitelezői táblák, sőt a Dél-Konstrukt Zrt. ellen az elmúlt hetekben újabb NAV-végrehajtásokat rendeltek el, ráadásul az egyik felvonót nyilvánosan árulják. Mit tud az SZTE? Mi lesz az egykor 2023-as átadásra tervezett rendelőintézettel?

A Szeged365 már 2024 novemberében beszámolt arról, hogy megingott a Vasas Szent Péter utcai rendelőintézet jövője. Akkor még „csak” egy NAV-végrehajtás volt folyamatban a Dél-Konstrukt Zrt. ellen, de a kivitelező magyarázata szerint egy statikai probléma miatt állt le a beruházás. Akkor a hivatalos álláspont úgy szólt: az épület alaplemeze nem volt megfelelő, ezért szerkezeti bontásra és újratervezésre volt szükség. A beruházás – elvileg – újraindult, de a jelek szerint sosem tért igazán magához. Több fotót kaptunk akkor is az épületről, akik szerint nem volt probléma az épülettel. Ebben nem tudunk dönteni, mert lehet nem látszódik kívülről. Ezt a képet akkor kaptuk a Szeged365 Family-től:

A Szeged365 Family tagjai ma friss fotókkal és videókkal bombázták szerkesztőségünket: a helyszíni táblák eltűntek, a kivitelezőre utaló jelek megszűntek, az építkezés áll – sőt, ami a legmegdöbbentőbb – az egyik személy- és teherfelvonót, egy felújított GEDA 1500 Z/ZP-t árulnak nyíltan egy Facebook-posztban. A lift ugyan megtekinthető Szegeden, de az 50 méteres áramkábel hiányzik belőle. Ez nem a visszatérés, hanem a vég kezdete – legalábbis sokak szerint.

EZ MÁR GOMBÓCBÓL IS SOK! A legújabb információk szerint 2025 áprilisától kezdődően sorra indultak újabb végrehajtási eljárások a Dél-Konstrukt Zrt. ellen – májusban és júniusban újabb négy végrehajtást rendeltek el. Köztük olyanok is vannak, amelyeket a Szegedi Járásbíróság, a Törvényszék, sőt közjegyzői iroda indított. A cég egyre mélyebbre süllyed, miközben az SZTE Fogorvostudományi Kara továbbra is bizonytalan körülmények között várja új otthonát. Az eredetileg 2023-as határidő már 2026-ra tolódott, de egyre kevesebben hisznek benne, hogy valaha is elkészül.

Pedig mennyire jól nézett ki a projekt, mielőtt eltűntek a pénzek: a tervek szerint a korszerű rendelőintézetben 4595 négyzetméternyi területen működtek volna a tanszékek, a szájsebészet, hallgatói közösségi terek, irodák és oktatási egységek. A földszintre került volna a Szájsebészeti Tanszék, az első emeletre a Tanulmányi Osztály, míg a legfelső szinteken oktatótermek és adminisztrációs egységek kaptak volna helyet. Mostanra azonban úgy tűnik, a teljes projekt – nem kis túlzással – darabokra hullott. Természetesen minden érintettet megkeresünk hivatalosan, amint válaszokat kapunk frissítjük a cikket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb