A Lapos Beach-en kötöttek ki a speciális mentőknek gyűjtő SUP-osok – meglett a hőkamerás drón, Rokszin Ricsi és a Fibonacci Clinic is besegített

A Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület megsegítése volt a cél annak a kilenc evezősnek, akik nagyjából két hetet lapátoltak a Tiszán azért, hogy az említett szervezet számára egy hőkamerás drónt vásároljanak. Vasárnap pont annak a Lapos Beach-nek a magasságában értek célba, ami egy nappal előtte, szombaton nyitotta meg hivatalosan is a kapuit. A Tisza600 adománygyűjtő SUP teljesítménytúrának nem csak az volt a célja, hogy a fentebb említett civil szervezetnek gyűjtsön, ha nem az is, hogy magát a folyót, a Tisza-parti településeket, valamint a SUP-ozást, mint sportot népszerűsítse.
Most vasárnapot megelőzően 11 nappal indult útnak Tiszabecsről, az országhatár közeléből indult útnak az a 9 főből álló SUP-os csapat, akik nagyjából 600 kilométert eveztek le az említett időintervallumban. A csapat egyik kiemelt célja az volt, hogy a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület számára gyűjtsenek össze egy hőkamerás drónra, egy jótékonysági akció keretein belül – ez úgy valósulhatott meg, hogy bárki “vásárolhatott” tőlük kilométereket, ezzel gyakorlatilag adakozva az említett civil szervezetnek. ,,Egy olyan szervezetnek akartunk gyűjteni, ami Kelet-Magyarországhoz kötődik, és valamilyen módon, civil szervezetként sokat tesz az emberekért” – mondta a Lapos Beach-en Dr. Grózli Csaba orvos, a Szervátültetettek Szövetségének stratégiai igazgatója, aki maga is a gyönyörűséges Tiszán evező csapat tagja volt.
A TISZA ÉS A SUP-OZÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE IS A CÉLJAIK KÖZÖTT SZEREPELT
A kilenc fős csapat nem titkolt célja volt a civil szervezetnek való gyűjtés mellet az is, hogy népszerűsítsék a SUP-ozás mellett a Kelet-Magyarország és a Tisza értékeit is a közel 600 leevezett kilométer során. A projekt végül sikerrel zárult, meglett a pénz a hőn áhított hőkamerás drónra, amely egy óriási segítség eszköz-ügyileg a szervezetnek, ugyanis ezzel sokkal effektívebben tudnak például eltűnt embereket keresni. Az akcióhoz a pár évvel ezelőtt Legszegedibb Gyógyító címet begyűjtő transzplantációs sebész, Rokszin Ricsi és az alig egy héttel ezelőtt útnak induló vadonatúj egészségközpont, a Fibonacci Clinic segítsége is kellett, erről már minden további infót a helyszínen készített videós interjúnkban mutatunk: