“A kórház a város szíve, most mégis egyre több a bizonytalanság körülötte ” – demonstrációt szerveznek a kórházért Szentesen

“A kórház a város szíve – most mégis egyre több a bizonytalanság körülötte. Osztályok zárnak be vagy alakulnak át, de az itt élők továbbra is biztonságos, helyben elérhető egészségügyi ellátást szeretnének” – áll abban az eseményben, amit az aHang hirdetett meg Szentesen. Mint kiderült, közösségi sétát szerveznek, hogy mindenki lássa, “törődünk a kórházunkkal, egymással, a jövőnkkel.”
Több szempontból is a középpontba került a szentesi kórház az elmúlt időszakban, röviden összeszedtük, mi volt eddig:
- a múlt héten került nyilvánosságra, hogy a hozzátartozók szerint a “saját levükben főnek a betegek” a szentesi kórház krónikus belgyógyászatán,
- majd ugyanitt június 19-én délután öt óra körül 35,7 fokot mértek,
- Varga Ferenc a szentesi kórházba invitálta Magyar Pétert, nyílt levelet írt a Tisza Párt elnökének,
- az SZTE is megszólalt, akik kiemelték, hogy a nyári időszakban árnyékoló függönyök alkalmazásával, szükség esetén ventilátorok használatával, a megfelelő folyadékpótlás biztosításával javítanak a betegek közérzetén, illetve azt is taglalták, hogy miért nincs légkondicionáló az osztályon,
- végül Magyar Péter tényleg elment a kórházba, ahol állításuk szerint nincs klíma a műtőkben és elviselhetetlen, 35-40 fokos hőség uralkodik,
- az SZTE ismét megszólalt, kihangsúlyozták, hogy a politikusok európai parlamenti képviselői státuszukra hivatkozva védőöltözet nélkül, utcai ruhában berontottak egy sebészeti, majd egy urológiai műtőbe,
- Takács Péter egészségügyi államtitkár soron kívüli tisztiorvosi vizsgálatot rendelt el a szentesi kórházban, ami a Kulja Andrással, a Tisza EP-képviselőjével történő vita során derült ki,
- majd másnap Takács azt ígérte, hogy a legkorszerűbb légtechnikai berendezést fogják telepíteni Szentesen, és azt is hozzátette, hogy Magyar Péterék miatt rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
SÉTA A SZENTESI KÓRHÁZ JÖVŐJÉÉRT
Nagyon úgy fest azonban, hogy a fentiekkel nincs vége, ugyanis most közösségi sétát szerveznek az intézményhez. A séta a kórháztól indul, és együtt vonulnak a Kórháztörténeti Kiállításig, ahol a Kossuth tér 5. szám teraszán közös programmal zárják az eseményt. “Most mindannyian egy olyan ügyért lépünk, ami közös: a kórházunkért, az ellátásunkért, egymásért” – írják a július 1-jén, 17 órára szervezett esemény leírásában.