Sport

Szeged az egyik legnagyobb vidéki bázisa a magyar vízilabdának: új névadó támogató állt be a helyi vízipólósok mögé

A Goodwill Pharma Nyrt. július elsejétől névadó támogatóként áll a szegedi férfi és női vízilabdacsapat mögé, így mindkét együttes neve SZVE Goodwill Pharma Fortacell lesz – jelentették be hétfőn Szegeden, sajtótájékoztatón.

Nagy István, a Szegedi Vízilabda Egylet (SZVE) elnöke elmondta, örömére szolgált, hogy az elmúlt években az egészségipari vállalatok voltak a vízilabda legfőbb támogatói. Ismertette, hogy Szeged az egyik legnagyobb vidéki bázisa a magyar vízilabdának, nagyon sok fiatal játékosuk van, és a klub továbbra is azt a politikát kívánja folytatni, hogy minél több saját nevelésű játékos legyen a csapatban. Kiemelte azt is, hogy az utánpótlás-neveléshez is hozzájárulhat egy ilyen támogatás, amely szerinte a gyerekek számára “nagy hívószó”. 

HOSSZÚTÁVÚ KAPCSOLATBAN REMÉNYKEDNEK

Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma Nyrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a modern életben a sporton keresztül vezet az út az egészséghez, és a gyógyítás mellett minél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Elmondta, éppen ezért nemcsak a cég nevét, hanem a cég egyik immunrendszer támogatására fejlesztett termékcsaládjának elnevezését is hozzátették az egyesület nevéhez. Reményét fejezte ki, hogy a sportegyesület és a cég között hosszútávú és gyümölcsöző lesz a kapcsolat. A névváltozás a 2025/2026-os idény kezdetével lép életbe, az együttműködést a felek három szezonra írták alá. A szegedi férficsapat a hetedik, a női a nyolcadik helyen végzett a legutóbbi idényben az obI-ben – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb