Mindenmás

“Emberek, elmegyünk egymás mellett!” – Senki sem segített a babakocsis anyukának felszállni a magaspadlós villamosra Szegeden

“Ismét gratulálok az SZKT-nak és a magyar embereknek, hogy mennyire tesznek egymásra” – ezzel a felütéssel jelent meg egy poszt a Szeged365 Társalgó csoportunkban, mely szerint egy babakocsival közlekedő édesanyának senki sem segített felszállni a villamosra Szegeden.

A történet szerint magaspadlós villamos érkezett az egyik szegedi megállóba, amire a babakocsis hölgy nem tudott felszállni, mert – ahogy a posztoló írta – “egyetlen emberben sem volt annyi gerinc, hogy a babakocsit segítsen neki felvinni, még a villamosvezetőben sem.”

20 PERCET KELLETT VÁRNI A HŐSÉGBEN

A posztoló szerint az SZKT reakciója annyi volt az esetre, hogy a villamosvezető nem köteles segíteni.

“A feleségem a bérletért minden hónapban fizeti és így nem tudja kihasználni, mert a nagy “családbarát” kormány ellenére hátrányos helyzetbe van emiatt. Lassan 35-40 fokok vannak kint, és egy 7 hónapos babának most 20 percet kint kell dekkolnia a napon”

– írta felháborodottan a férfi. A kommenteknél az illető kapott hideget és meleget, de az egyik hozzászólás rávilágított a lényegre: “emberek, elmegyünk egymás mellett!”

EMBERE VÁLOGATJA

Szintén a kommenteknél jelent meg egy jó ellenpélda is, mely szerint pont ma délelőtt történt, hogy egy asszony leszállt a troliról, majd pár lépésre elesett. A járda volt egyenetlen, darabosan foltozott – írta a posztoló, majd hozzátette, hogy:

“rögtön odaugrott valaki a járdáról, leszállt a troli vezetője ( pedig ő aztán ugyan nem tehetett a botlásról), s a troliról még egy utas is leugrott, hogy kell-e segíteni? A pilóta kérdezte, hívjon-e mentőt? Szóval embere válogatja…”

A fenti történetek is jól mutatják, hogy nem általánosíthatunk, viszont szépen kérünk mindenkit: figyeljünk oda egymásra!

Egy másik tanulságos történet a témában:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb