“Várom már, hogy elkezdődjön a következő szezon, és együtt szurkolhassunk” – gyémántfokozatú támogató csatlakozott a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságához

2025. július 1-jén csatlakozott a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságához az SMP Solutions Zrt. vezérigazgatója és többségi tulajdonosa, Papp Edward – jelentette be a klub szerdán.
Kiemelték, hogy az 51. születésnapját július 5-én ünneplő új igazgatósági tag Szatmárnémetiben született, diplomáit már Budapesten, a Corvinus Egyetemen és a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte. Szakmai tapasztalatait az SMP Solutions Zrt.-t megelőzően a Siemensnél, az IBM Magyarországnál, illetve a Microsoft Magyarországnál gyarapította. Papp Edward 2016 óta vezérigazgatója az SMP Solutions Zrt-nek, – a szegedi klub gyémántfokozatú támogatójának, – és emellett tagja a Csányi Alapítvány kuratóriumának is.
EDDIG IS FIGYELEMMEL KÖVETTE A KÉZISEINK SZEREPLÉSÉT
„Az OTP Bank-PICK Szeged kiemelt támogatójaként természetesen eddig is folyamatosan figyelemmel követtem a csapat szereplését, és szurkoltam a minél jobb eredményekért. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nagymúltú – és bízom benne, hogy még fényesebb jövőjű – klubnál mostantól aktívan tehetek azért, hogy közösen érjünk el sikereket. Várom már, hogy elkezdődjön a következő szezon, és együtt szurkolhassunk a bajnoki és BL-mérkőzéseken a fantasztikus hangulatú PICK Arénában. Hajrá, Szeged! Csak előre!” – nyilatkozta a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának legújabb tagja a kinevezést követően.