KikapcsVideo365

Négy nemes cél, egy futófesztivál – 1,6 millió forint gyűlt össze Szeged legnagyobb jótékonysági futásán, amit a napokban át is adtak (videó)

Ezernél is többen futottak június legelső napján Szegeden, az idei évben már nyolcadik alkalommal rendezték meg a város egyik legnagyobb jótékonysági sporteseményét, a Continental Futófesztivált. Az érdeklődés ezúttal is hatalmas volt, a bevételt pedig a hagyományokhoz híven most is nemes célra fordították: 2025-ben a Reménysugár és a Partiscum Alapítvány munkája mellett két súlyos betegségben szenvedő szegedi kisfiú gyógyulását is segítette az autóipari cég. Az eseményen 1.600.000 Ft gyűlt össze, ezt négy egyenlő részre át is adták a napokban.

Szikrázó napsütés, fantasztikus hangulat, rengeteg izgalmas látványelem és pár gyermekprogram, de még lélegzetelállító mozdulatokat bemutató akrobatikus kosarasok is voltak június elsején a Dugonics téren felállított óriás színpadon. Az ikonikus, szökőkút melletti helyszín az évek alatt már a Continental Futófesztivál valóságos védjegyévé vált, a pedig már szintén megszokott, közös bemelegítést is itt tartották – ezúttal az ország első számú fitnesz dívája, Rubint Réka gondoskodott az izmok megfelelő bemelegítéséről, miközben a többszörös év lemezlovasának megválasztott Newik a háttérből szolgáltatta az ehhez szükséges zenéket. Az élményfutáson rengeteg sportos szegedi vett részt, már kora reggel megtelt a Dugonics tér és környéke, majd 9 óra magasságában meg is indult a három táv közül az első, ezek az idén az alábbiak voltak:

  • egy 800 méteres családi futás, ahol sokan babakocsival a kezükben indultak útnak,
  • egy 3.8 kilométeres középtáv, ahol 70 év feletti résztvevő is volt,
  • és egy 21 kilométeres félmaraton, amit a közönség legnagyobb meglepetésére egy mindössze 8 éves kislány is teljesített

A rajt-helyszínen a szegedi Fly Addiction akrobatikus kosárlabda csapat, a Ritmus Tánciskola, a Kozmosz egyesület rock ‘n roll showja és a rajtkapuból lőtt konfetti és füsteffektek dobták fel a hangulatot, de a futókat menet közben is extra meglepetések várták. Az árvízi emlékműnél az SZTE Cheerleader csapata buzdította őket, a Korányi Fasoron konga show, míg a Huszár Mátyás rakparton a Sándorfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vízágyúval párakaput lövöldöző tűzoltói tették fel a pontot az “i” re.

MINDEN SZEMPONTBÓL KÜLÖNLEGESEBB VOLT AZ IDEI CONTINENTAL FUTÓFESZTIVÁL, MINT AZ ELŐBBIEK

Az idei Continental Futófesztivál egyik legnagyobb különlegessége a fentebb felsoroltak mellett az volt, hogy két szegedi alapítvány mellett Mirkó és Geri, a két Duchenne-szindrómás kisfiú gyógyulását is támogatták. Az eseményen 1.600.000 Forint gyűlt össze, ezt egységesen osztják szét a két kisfiú családja, valamint a Reménysugár és a Partiscum Alapítvány között, így a kedvezményezettek egyenként 400.000 Ft adományban részesültek, amelyet Horváth Sándor gyárigazgató és Kalmár Ákos HR vezető a napokban sikeresen át is adott. Mint ahogyan Horváth Sándor kifejtette, nagyon nagy örömükre szolgál, hogy több, mint ezren futottak jótékonysági célból az Continental Futófesztiválon, ahol 1,6 millió forint gyűlt össze – ezt négy egyenlő részre osztva adják majd oda a két beteg kisfiú családjának, valamint a két alapítványnak. ,,A Continentalnal fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, ilyenkor bízunk az összefogás erejében, ezért is szervezzük meg ezt a futónapot évről-évre, mert együtt, többen, közösen, még többet tudunk segíteni azokon, akiknek igazán szüksége van rá. Ezért fontos nekünk a futónap megszervezése és az, hogy a közös cél érdekében fogjunk össze a szegedi lakosokkal” – mondta a Continental Futófesztivál kapcsán Kalmár Ákos HR vezető.

@szeged365

Négy nemes cél, egy futófesztivál – SZEGED ismét megmutatta: 1,6 millió forint gyűlt össze a város legnagyobb jótékonysági futásán! 🤩🥳🩵🎆 A Continental Futófesztiválon befolyt összeget a napokban át is adták ✨🎉 🧒 Geri és Mirkó családjának, 🏫 a Reménysugár Alapítványnak, 🏫 és a Partiscum Újszülött Életmentő Alapítványnak Az átadásnál természetesen mi is ott voltunk, a főszereplőket pedig el is csíptük egy-egy mondatra! 😁👀 📸 Operatőr: Galyas Richárd ✂️ Vágó: Harkai Sz. Ádám Szeged365 ContinentalFutófesztivál adomány átadás Geri Mirkó ReménysugárAlapítvány szponzorálttartalom

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb