Kikapcs

Szőcs Artur visszatér a Szegedi Szabadtéri Játékokra: humoros, ám kellemetlen figurát alakít a Rebeccában

Elismert művész csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca című produkciójához. A Levay-Kunze musical 2025-ös előadásain Szőcs Artur formálja meg Jack Favell karakterét.

NEM ELŐSZÖR JÁTSZIK SZEGEDEN

Intrikusi szerepkörben tér vissza Szőcs Artur a Szegedi Szabadtéri Játékokra. A neves művész prózai és zenés szerepekben és rendezőként is tevékeny közreműködője a hazai színházi életnek, a Miskolci Nemzeti Színház Művészeti tanácsának tagja. Eddig öt produkcióban találkozhattunk az alakításaival: 2005-2006-os évadokban Újszegeden a János Vitéz címszerepét játszotta, majd 2007-ben debütált a Dóm téren, ahol két évadon át a Marica grófnő Liebenberg István szerepében láthatták a nézők. 2011-ben Valahol Európában Hosszújaként, 2014-ben a Háry János két szerepében, legutóbb, 2017-ben pedig Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-vígjátékban Curio úr szerepében lépett hazánk legnagyobb színpadára.

INTRIKUSI SZEREP A REBECCÁBAN

Szőcs Artur ezúttal a Szabadtéri Játékok egyik legjobban várt előadásához csatlakozik, a Béres Attila rendezésében készült Rebeccához csatlakozik, ahol Gubik Petra, Dolhai Attila, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Udvaros Dorottya, Füredi Nikolett, Bálint Ádám, Szaszák Zsolt, valamint a szegedi és országos színpadok több kiválósága mellett lép színre. Medveczky Balázstól veszi át Jack Favell vagyis Rebecca kedvenc kuzinjának szerepét, akit a rokoni szálakhoz mérten túlságosan is gyengéd érzelmek fűztek a Manderley-ház néhai űrnőjéhez. Kellemetlenkedésével, Rebecca rejtélyének firtatásával a főhősöket és más antagonistákat is ellenségévé tesz, szánalmas, fenyegető, de ugyanakkor humoros figura is lehet a közönség szemében.

Zenei anyag tekintetében is méltó feladat a színművész számára, a kiváló szerzőpáros ugyanis egy szinte revühangulatú, pikírt szólót írt a karakternek. A színész pályafutása során, akárcsak a Szegedi Szabadtérin, az ország több jeles színpadán is sikerrel jelent meg változatos operett- és musicalszerepekben, intrikus, bonviván, drámai hős és táncos komikus szerepekben egyaránt meggyőző, hangban is kidolgozott alakításokat nyújtva, így Favell szerepe is biztos kezekbe kerül nála. Szőcs Artur már teljes erőbedobással próbál a Rebecca csapatával, a produkció vezető alkotói és nagyszerű színpadi partnerei útmutatását követve.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb