Mindenmás

Szakmát váltanál? Tanulj az ország egyetlen ingyenes fogtechnikus felnőttképzésén, irány a HSZC!

Szakképzési tevékenységek széles spektrumával várja a Csongrád-Csanád vármegyei emberkéket a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, akikhez regionális szinten már hét szakképző intézmény tartozik. Van azonban náluk egy képzés, ami nem csak attól egyedülálló, hogy teljes mértékben ingyenes és 16 éves kortól elkezdhető, kitanulható hanem attól is, hogy egyedül a HSZC-nél található meg az egész országban.

A bevezetőnkben említett szakma nem más, mint a fogtechnikus: ezt egyedül a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumnál lehet ingyenesen, felnőttképzés keretein belül, akár munka mellett kitanulni. Mindez a HSZC-nél rugalmas keretek között, rövid idő alatt is megvalósulhat, ugyanis a tanórákat heti 2-3 alkalommal, az esti órákban vagy hétvégi napokon tartják, az elméleti órák nagy része pedig online keretek között zajlik, ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból tevődik össze, majd a képzés végén egy szakmai vizsgával zárul.

A FOGPÓTLÁSOK MELLETT ESZTÉTIKAI PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁVAL IS FOGLALKOZHATNAK

A végzett fogtechnikusok a képesítés megszerzése után (leginkább) fogpótlásokat és fogműveket készítenek minősített fogtechnikai laboratóriumokban, munkájuk legfőbb célja pedig a hiányzó természetes, maradandó fogak pótlása, valamint a fennálló funkcionális és esztétikai problémák megoldása. A képzést elvégzők képesek lesznek

  • fogpótlásokat, teljes fogsorokat készít először manuálisan, kézi megmunkálással, majd a digitális technológia segítségével tökéletesíti azokat,
  • munkájuk során változatosan használni klasszikus és 21. századi alapanyagokat,
  • precízen kezelni a CAD/CAM technikát, valamint a 3D nyomtatót, amelyeken önállóan beállításokat, munkafolyamatokat végezni, szükség esetén hibát elhírítani, javításokat eszközölni

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum fogtechnikus képzésével kapcsolatban minden további infót IDE KATTINTVA találsz, személyesen pedig az iskolában hétfőtől csütörtökig 08:00-tól 15:30-ig, péntekenként 08:00-tól 13:00-ig tudsz!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb