Kikapcs

Latin temperamentum, bónusz hangverseny és Rossini, Verdi, Puccini – meghirdette évadtervét a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Meghirdette műsortervét a 2025/26-os évadra a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a közönség öt bérletkonstrukció közül választhat. Mint megtudtuk, a zenekar Fricsay- és Vaszy- bérletei hat-hat a Szegedi Nemzeti Színházban rendezett koncertet kínálnak, emellett a közönség 2026 májusában meghallgathatja a Fogadalmi templomban rendezett bónusz hangversenyen, J. S. Bach h-moll miséjét is.

A zenekar már szeptember megkezdi az évadot, 30-án az együttes Mahler-sorozatában a zeneszerző harmadik, d-moll szimfóniáját mutatják be, a koncert szólistája Vörös Szilvia opera-énekesnő lesz.

LATIN TEMPERAMENTUM SZEGEDEN

Novemberben rendezik a Latin temperamentum című koncertet, melyen a svájci Thomas Herzog dirigálásával Joaquín Turina, Heitor Villa-Lobos és Manuel de Falla művei szerepelnek, szólistaként Csáki András gitárművészt hallhatja a közönség. Mindezek mellett:

  • januárban a Magyar képek című eseten Bartók Béla és Dohnányi Ernő darabjait játsszák a szegedi szimfonikusok,
  • februárban a Poéták és zeneköltők című koncerten Schumann, Richard Strauss és Ravel darabjai csendülnek föl, az est szólistája Csuzdi Eszter énekművész lesz,
  • a márciusi Made in England című koncerten Benjamin Britten, Ralph Vaughan-Williams, Frank Bridge és Edward Elgar művei szerepelnek, a hangverseny szólistája Atyimó Ferenc tubaművész lesz,
  • májusban Charles Ives-től kölcsönzött című, Megválaszolatlan kérdés című koncerten az amerikai zeneszerző mellett, Sosztakovics, Ligeti György és Igor Sztravinszkij alkotásai szerepelnek a műsoron.

A Vaszy-bérletben októberben A kürt dicsérete című esten – melyen a cseh Radek Baborák lesz a zenekar vendége – Weber, Gliere és Csajkovszkij művei hallhatók. A halottak napi, A két Schubert alcímű hangversenyen a zenekar mellett a Vaszy Viktor kórus is színpadra lép.

  • december 2-án Pál Tamás karmestert köszöntik abból az alkalomból, hogy ötven éve kezdte el szegedi munkáját. A művész Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájának második felvonását dirigálja egy koncertszerű előadáson,
  • a februári Grandioso című koncerten Rossini, Verdi, Puccini és Saint-Saens művei hallhatók,
  • a márciusi Formabontók címet viselő esten Beethoven, Schumann és Sibelius darabjait játssza az együttes, a hangverseny szólistája Kelemen Barnabás hegedűművész lesz,
  • áprilisban az Oberman völgyében című esten Liszt Ferenc-, Beethoven- és Brahms-művek hallhatók.

BAROKK ÉS KLASSZIKUS DALLAMOK

Kiemelték, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar tavaly ősszel indította el a barokk és klasszikus repertoárra fókuszáló Eszterházy-bérletet. A Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában rendezett négy hangversenyen a Bach-család, Mozart, az Eszterházy hercegek karnagyai mellett Jean-Philippe Rameau, Joseph Haydn és Jean-Féry Rebel alkotásai szerepelnek a műsoron – írja az MTI.

A Korzó Zeneházban két matiné sorozatot is rendez az együttes: a Szombati koncerteket felnőtteknek és nagyobb gyerekeknek, a Csokimatinét a kisebbeknek ajánlják.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb